Amint arról már korábban is beszámoltunk, az Alaptörvény 15. módosítását, miszerint az ember férfi és nő, szeretné kikezdeni Falus András, aki eddig is kritizálta azt, mégpedig úgy, hogy összehívta az MTA Biológiai Osztályát június 10-ére, hogy elfogadjanak egy állásfoglalást.
A levelezés egy része és maga az állásfoglalás tervezete eljutott a Mandinerhez. A tervezet nyitómondata szerint,
Az alaptörvény 15. benyújtott módosítása szerint az ember férfi vagy nő. Ez az állítás a tudomány jelenlegi állása szerint biológiai alapokon nem értelmezhető és nem állja meg a helyét. Véleményünk szerint Magyarország Alaptörvénye nem tartalmazhat olyan állítást, amely szemben áll a biológiailag igazolható tudományos tényekkel.
Ezután megjegyzik: „Az emberek egy nem elhanyagolható hányada olyan kromoszomális vagy anatómiai jellemzőkkel születik és/vagy fejlődik, amelyek tehát egyértelműen nem felelnek meg az alaptörvényben rögzíteni kívánt a »férfi« vagy »nő« hagyományos meghatározásának. Az ilyen köztes nemi jellegekkel jellemezhető »interszex« állapotok közé tartoznak olyan változatok, mint a teljes androgén-érzéketlenség szindróma (CAIS), a Klinefelter-szindróma (XXY), a Turner-szindróma (X0) és mások. Az utóbbi két esetben »szemre« gyakran egyszerűen férfinak és nőnek látszanak az érintett személyek, de korántsem mindig.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!