Eredménytelen akadémikusok kerítenék hatalmukba a kutatóhálózatot
Lesújtó adatok az összehasonlításban.
Lesújtó adatok az összehasonlításban.
A mesterséges intelligenciával íratta meg az Alaptörvény nemekről szóló pontjának kritikáját az Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya.
Falus András szervezkedik az MTA-ban, hogy nekimenjen az alaptörvény férfiról és nőről szóló módosításának.
Fraknói Vilmos béketörekvéseinek bemutatása arra is figyelmeztet minket, hogy az emberi élet és a békés építkezés fontosabb, mint a pusztító háború.
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint komoly jogi és közéleti problémákat vet fel Radnóti tagsága.
Az MTA reformellenes baloldali tagozata újabb erőfitogtatásba kezd.
A fiatalok alig kapnak lehetőséget az akadémián.
A Magyar Tudományos Akadémiát a kormány és a reformok ellen ágáló szűk kisebbség uralja.
Idén már tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Magyar Tudományos Akadémia saját, minősített borversenyét.
Gulyás Balázs lapunknak elmondta, a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének döntése továbbra is hatályos, a döntés ellen indított per beadványában írtak pedig nem állják meg a helyüket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A károsultak már kérhetik, hogy eltiltsák az elkövetőt attól, hogy zaklassa őket a későbbiekben.
Gajda Péternek ellentmondott párttársa, Kunhalmi Ágnes, aki szerint újra kell tárgyalni Aranyosi Péter díszpolgári címét.
A jelenlegi megközelítés káros a kontinens számára.
Ismét megmutatta emberi nagyságát a magyar labdarúgó-válogatott kiváló szélsője.
Lezárhatnak egy negyedszázada megoldatlan ügyet.
Öten vehettek át elismerést.
Ez lehet az eddig megtalált egyik legfurcsább exobolygó.
Lezárhatnak egy negyedszázada megoldatlan ügyet.
Öten vehettek át elismerést.
Ez lehet az eddig megtalált egyik legfurcsább exobolygó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.