A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rangos testületeibe való beválasztás a magyar tudományos élet csúcsát jelenti. Az MTA doktori címe, majd a levelező tagság elérése elvileg a tudományos kiválóság mércéje kellene, hogy legyen. Egyre több jel azonban arra mutat, hogy a kiválasztási folyamat súlyos ellentmondásokkal terhelt.

Pál Csaba (sz. 1975) és Papp Balázs (sz. 1977) a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgoznak, és az elmúlt évtizedben a magyar tudomány legnagyobb karrierugrását produkálták. Pál Csaba 2018-ban szerezte meg az MTA doktori címet, majd 2022-ben lett akadémikus. Őt követte néhány évvel Papp Balázs, aki ugyanebben az ívben haladt: 2023-ban doktorált, majd 2025-ben levelező taggá választották.
A tudománymetriai mutatók valóban impozánsak: több ezer idézet, nemzetközi rangú folyóiratokban megjelent cikkek, magas H-index. Ám a számok mögé nézve feltűnő a hasonlóság:
ugyanazok a közös kutatások, publikációk és eredmények szerepelnek mindkettejük életművében.
Az elemzések szerint Pál Csaba tudományos hatásának 77 százaléka, míg Papp Balázsé 82 százaléka közös munkákból származik. Vagyis lényegében ugyanarra a teljesítményre, néhány év eltéréssel, két MTA doktori címet is elnyertek.
Ha a közös publikációkat és azok idézettségét „nettósítjuk”, vagyis kiszűrjük a duplikált teljesítményeket, mindkettejük mutatói egy átlagos magyar kutató szintjére esnek vissza. Ez pedig súlyos kérdéseket vet fel: vajon hogyan lehetett ugyanazon tudományos eredmények alapján kétszer is a magyar tudományos hierarchia csúcsára jutni?
Pályázati átfedések
A két kutató összesen három alkalommal nyert el MTA Lendület-programot, és háromszor jutott ERC-támogatáshoz is. Ezek a források jelentős mértékben hozzájárultak tudományos előmenetelükhöz. Csakhogy az akadémikusi pályázatokban is feltűnőek az átfedések:
az MTA nem szűrte ki, hogy ugyanazokat az eredményeket kétszer is „elszámolják”.
Súlyos etikai kérdést vet fel az is, hogy Pál Csaba 2025-ben ajánlója volt Papp Balázs akadémikusi pályázatának – miközben a bemutatott tudományos teljesítmény jelentős része közös munka volt. Ez lényegében azt jelentheti, hogy
Pál Csaba a saját munkásságának újrapozicionálásával járult hozzá kollégája (és közvetve saját maga) sikeréhez.