A publicista arra is felhívja a figyelmet, hogy a tudományt sem érdemes figyelembe venni, ha van nekünk egy HVG-s újságírónk, de azért nem árt tudni arról, hogy Columbia Egyetem tanulmánya szerint csak alkalmanként cannabist fogyasztó tinédzsereknél is kétszer–négyszer akkora valószínűséggel alakul ki pszichiátriai zavar (például depresszió és szuicid hajlam), mint az egyáltalán nem kábítószerezőknél.
„Egy tízezer amerikai serdülőt vizsgáló tanulmány szerint a heti három-négy alkalommal füvezők kilencszer nagyobb valószínűséggel kísérelnek meg öngyilkosságot, mint az abszolút nem drogozók. Az amerikai szakemberek megállapították azt is, hogy a füvezés növeli a teljesítményromlás, az iskolakerülés és a deviancia kockázatát is.
Ami pedig a legalizálást illeti, elrettentő példaként szolgálhat nekünk Németország, ahol a részleges legalizálást követően egyetlen év alatt 14,5 százalékkal nőtt azok száma, akik pszichotikus és viselkedési zavarok miatt orvosi ellátásra szorultak.
Az a megállapítás tehát, amely a fiatalok, szülők és pedagógusok körében is fellelhető, hogy az időnkénti cannabishasználat ártalmatlan, végérvényesen megdől. Már csak szólni kellene a HVG-nek is " – fogalmaz a Mandiner szerzője.
A Mandiner teljes cikkét itt olvashatja el.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!