Visszaadták a forgalomnak az M7-es autópálya Martonvásár — Váli-völgy (28-35 km) közötti szakaszát – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő ZRt. (MKIF) a Facebook-bejegyzésében, amiben kifejtették:
A változatos időjárás ellenére az MKIF munkatársai a tervezettnél 4 nappal korábban végeztek a felújítási munkálatokkal, így korlátozások nélkül lehet használni az M7-es autópályát az M0-ás és Balatonvilágos között mindkét irányba.
A munkálatoknak köszönhetően két rétegben újult meg a burkolat, hiszen a kötő- és a kopóréteg is cserére került összesen 50 ezer négyzetméteren. A felújítás során 820 tonna mart aszfaltot dolgoztak vissza.
A koncesszióba adó Magyar Állammal egyeztetve, az Építési és Közlekedési Minisztérium engedélyének köszönhetően az M7-es autópálya M0-Balatonvilágos közötti szakaszán az előre tervezett felújítások augusztus 31-ig szünetelnek a Balaton és a főváros irányába is
– hangsúlyozták, majd hozzátették:
Az M7-es autópálya, a nyári időszakokban erősen terhelt, kifejezetten a hétvégi csúcsidőszakokban. Ünnepi hétvégéken, mint amilyen a legutóbbi pünkösdi hétvége volt, egy átlagos tavaszi/nyári hétvégéhez képest duplájára emelkedik a forgalom, időnként a járművek száma háromszorosára is nő bizonyos szakaszokon. Az előre tervezett munkálatokról mindig időben beszámolnak a cég honlapján, ahol kereshető, szűrhető felületen tájékoztatnak mindenkit – írták.
Borítókép: Az M7-es autópálya Martonvásár — Váli-völgyi felújított szakasza (Fotó: MKIF ZRt.)