A kormány számára kiemelten fontos a magyar vidék megerősítése, hogy a vidéki élet egyre vonzóbbá és megbecsültebbé váljon – fogalmazott Vitályos Eszter kormányszóvivő a közösségi oldalán. Mint rámutatott, ebben nyújt segítséget a Versenyképes járások program, amely a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődését, valamint a települések közötti együttműködést támogatja.

A kormányszóvivő hangsúlyozta:
most két fontos fejlesztés is megvalósul a Pilis–Dunakanyar térségben.
- Szob Város Önkormányzata és a Szobi kistérség önkormányzatainak Többcélú Társulása több mint 98 millió forint támogatást nyert a szakorvosi rendelőintézet orvosi gépeinek és műszereinek beszerzésére. Ez a beruházás nemcsak Szob, hanem a teljes térség lakosságának egészségügyi ellátását javítja.
- Kismaros község önkormányzata és konzorciumi partnerei közel 152 millió forint támogatást nyertek el közbiztonsági és közvilágítási fejlesztésekre, amelyek hozzájárulnak a település biztonságosabbá, élhetőbbé tételéhez.
„Hálás vagyok minden önkormányzatnak és szakembernek, akik részt vettek ezekben a projektekben. A közös munka eredményeként térségünk valóban előreléphet” – írta Vitályos Eszter.