A Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó mai sajtótájékoztatóján Vitályos Eszter, a fesztivál fővédnöke kiemelte: – A visegrádi együttműködés Magyarország életében alapvető jelentőségű, mivel hiszünk a régiós összefogás, Közép-Európa népeinek az erejében. Az esemény találkozás a kultúrával, a művészettel, zenével, sporttal, gasztronómiával és mindenekelőtt egymással – mondta, majd hozzátette: – Ilyenkor érezzük igazán, mennyire szükségünk van arra, hogy időnként lelassuljunk, megálljunk egy pillanatra és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán számítanak, „a közösségeink erejét, a közös élmények örömét és az emberi kapcsolatok jelentőségét”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy idén minden eddiginél színesebb sportolási lehetőségek várják majd a fesztiválozókat.

A VéNégy Fesztivál programjai
Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a fesztivál fővédnöke kiemelte, hogy
a fesztiválon négy ország kultúrája jelenik meg, négy ország gasztronómiájába lehet majd belekóstolni.
Virtuális valóság bemutatóval, színházi előadásokkal és koncertekkel is várják a közönséget – fűzte hozzá.
Kis Domokos Márk fesztiváligazgató elárulta, hogy a rendezvény egyik új helyszíneként megnyílik a Nagymarost és Visegrádot összekötő alagút, amin keresztül át lehet majd sétálni a Duna alatt.
A zenerajongókat négy színpadon több mint 40 zenei programmal várják. A legnépszerűbb hazai zenekarok adnak egymásnak randevút: fellép többek között Dzsúdló, DESH, Quimby, Elefánt, 4S Street, Analog Balaton, Bëlga, Bohemian Betyars, Blahalouisiana, Co Lee, Hakumba, Esti Kornél, Fiúk, Lenkke_ és a Palo Canto. Emellett a feltörekvő tehetségek és az ambient elektronikus zenei szcéna jeles képviselői is színesítik a zenei palettát. Életre kel a HangPart, ahol a természet és a zene összefonódik, lesz szintisimogató, valamint táncház is várja az érdeklődőket.
A színházi programokkal kapcsolatban elmondta, hogy a nyitó darab a Nemzeti Színház Ázott hajában hét halott bogár ragyog című produkciója lesz, Vecsei H. Miklós és a Qjúb zenekar közös előadásában.
Szlovákiából és Csehországból egy-egy kortárs táncszínházi produkció érkezik besztercebányai Divadlo Stúdio tanca, valamint a prágai 420PEOPLE társulat előadásában. A krakkói Teatr Groteska „Windows” című előadása a vizuális színház egyedi világába kalauzol.
Aki színházjegyet vált és megnézi az előadást, azok utána ingyenesen bulizhatnak az esti koncerteken