Egy komolyzenei koncert akkor jó, ha kikapcsolja az elmét és felszabadítja a lelket. Nos, a hétvégén a Margitszigeten mindkettőt kipipálhattuk, sőt még jóval többet kaptunk egy átlagos koncertélménytől. A Margitszigeti Színház, a Győri Filharmonikus Zenekar és a Budapest Táncszínház The Magic of Vivaldi – A négy évszak című 3D-s multimédiás produkciójában életre kelt valami éteri, mély és megindító.
Vivaldi remekműve, A négy évszak háromszáz éves
Bogányi Tibor és felesége, Zászkalicky Ágnes képzőművész most is biztosra akart menni, már ami a műválasztást illeti. A házaspár 2018-ban átütő sikert aratott a Carmina Burana összművészeti előadásával az Operaházban, most pedig szintén egy ismert, sokat játszott Vivaldi-darabot gondoltak és értelmezték újra. A hatalmas LED-falat pásztázva pedig hamar megállapítottuk, hogy az alkotók víziója sokkal messzebbre repít, mint hittük.
Kereken háromszáz éve, 1725-ben egy hajó kötött ki Velencében, fedélzetén egy küldemény: Antonio Vivaldi frissen nyomtatott kottája, A négy évszak, amely a mai napig az egyik legismertebb zenemű a világon. A zenekritikusok szerint egy örökzöld klasszikus, amely egyszerre könnyed és mély, közérthető és kifinomult, a barokk zene egyik ikonikus darabja.
Egyik különlegessége, hogy a barokk hegedűtechnika teljes tárházát felvonultatja: villámgyors futamok, hangsúlyos pizzicatók, drámai akkordok váltják egymást. De ami igazán halhatatlanná tette, az a zenei történetmesélés – Vivaldi úgy komponált, hogy a hallgató szinte filmként lássa maga előtt a jeleneteket.
A másodpercnyi pontossággal megkomponált koreográfiák és a hipnotikus vizuális elemek: Velence csodálatos terei és palotái olyan részletgazdagon tündököltek, mint Vivaldi időtlen zenéje. A tavasz, a nyár, az ősz és a tél a színpompás természet és állatok tükrében egészen szürreális, bizarr élményt nyújtott. A zenében a tavasz üde, madárcsicsergős kezdése után a nyár egyre fojtogatóbb hősége és mennydörgése jött, majd az őszi szőlőszüret és a vadászat izgalma következett. A tél ropogó hóval, didergő dallamokkal és a pattogó tűz melegével zárta az év körtáncát.
Az egyes tételek közötti részt ügyesen kitöltötték: Daragó Zoltán kontratenor szólója és a futurisztikus jelmezbe bújó táncművészek kissé megtörték az előadás stílusát, amit Homoki Gábor virtuóz hegedűszólói billentettek helyre.
Bogányi Tibor az előadás kapcsán korábban úgy fogalmazott: a zene, a kép és a mozgás együtt hozza felszínre Vivaldi és Velence esszenciáját. És igaza lett, mert egy formabontó produkció jött létre, amely átlép téren és időn. A klasszikus zene, a modern technológia és a színház találkozásából olyan audiovizuális élmény született, amely világszinten is kuriózum. A magyarországi ősbemutatót követően a darab világturnéra indul, és egészen biztos, hogy lenyűgözi a külföldi közönséget is.
Itt a vizualitás nem pusztán díszlet – a zene ritmusára él, reagál, sodor, önálló dramaturgiai szereplővé válik. A The Magic of Vivaldi nemcsak a barokk műfaj újraértelmezése, hanem egy kortárs reflexió is a természet változásaira, az idő múlására és a kultúra törékenységére.
A zene, ami festményként szól
A négy évszak érdekessége, hogy Vivaldi mind a négy versenymű elé rövid szonettet illesztett, melyek – vélhetően maga a szerző tollából – leírják az évszakok jeleneteit: madárdal, pásztorok, vihar, táncos aratás, vadászat, jég ropogása. A zeneszerzők között volt, aki csodálta Vivaldi „képfestő” bátorságát, míg mások túl közvetlennek, népiesnek találták. A mű hamar elterjedt Itáliában, majd más európai városokban is, ám a XVIII. század végére Vivaldi zenéje – ahogy sok barokk komponistáé – kiment a divatból és csak a XX. században fedezték fel újra. Az 1940-es évektől kezdve Louis Kaufman hegedűművész és az I Musici kamarazenekar felvételei tették ismét világszerte ismertté. Ma A négy évszak a komolyzenei koncertélet egyik legtöbbet játszott darabja és a programzene szimbóluma.
