Hogyan lehet ünnepi a karácsony magányban, meghitt családi együttlét nélkül?

Ez az ünnep nem a szomorúság megszűnését ígéri, hanem vigaszt minden fájdalomban: erőt a gyengeségben, támaszt az egyedüllétben, biztos pontot a legkilátástalanabb helyzetekben – mutatott rá lapunknak adott karácsonyi interjújában Kondor Péter. Az evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik nehezen ünnepelnek. Hangsúlyozta: a karácsony lényegét azok értik legjobban, akik valamilyen hiányt élnek meg – lelkileg, belül.

Fotó: Soós Lajos Forrás: MTI Fotószerkesztõség

– Van-e olyan bibliai mondat vagy gondolat, amely önt minden karácsonykor különösen megszólítja?

– Minden évben rácsodálkozom, hogy akik először felismerték Jézusban az Isten Fiát, egyáltalán nem kiváltságos helyzetben tették ezt. Nem palotában, nem ünnepi pompa közepette, hanem szegénységben, egyszerűségben, szinte észrevétlen környezetben. Néhány pásztor a mezőről, idegen földről érkező bölcsek, valamint egy csendes férfi és egy alázatos asszony – ennyien voltak azok, akik meglátták a lényeget. Nem sokan. Emberi szemmel nézve: alig valaki. És mégis, ebben a kis közösségben már ott rejlik mindaz, ami később az egyház teljességévé válik, hiszen olyan emberek állnak egymás mellett, akik egyébként soha nem találkoztak volna. Mégis egy irányba néznek, ugyanarra a Gyermekre figyelnek, és ugyanazt teszik: Istent dicsőítik. 

– Miért tartja fontos üzenetnek, hogy a karácsonyi történetben ennyire különböző emberek szerepelnek?

– Mert az egységük nem abból fakad, hogy hasonlók lennének, hanem épp ellenkezőleg: a különbözőségük válik áldássá. Más útról érkeztek, más tapasztalatokat hoztak magukkal, másként gondolkodtak – mégis egy szívvel hajolnak meg Jézus előtt. Az Isten iránti hódolat összekapcsolja azt, amit emberi erő soha nem tudna egységbe rendezni. Ebben mutatkozik meg valami különösen fontos, mert ez az emberi világ sokszor széttöredezett, egymásnak feszülő érdekekkel, félreértésekkel és sebekkel terhes. Mégis van egy pont, ahol ezek a falak leomolhatnak. Van egy középpont, ahol az emberek nem egymás ellenében, hanem egymás mellett állhatnak. Ez a középpont Jézus Krisztus. Amikor együtt hívjuk egymást arra, hogy imádjuk Őt, akkor nemcsak egy szép hagyományt követünk. Arra kapunk meghívást, hogy letegyük mindazt, ami elválaszt: sérelmeket, előítéleteket, régi ellentéteket. Hogy újra és újra megéljük: Krisztusban testvérek vagyunk. Nem azért, mert egyformák lettünk, hanem mert Ő összeköt bennünket.

– Mit üzen a betlehemi történet a hétköznapi, egyszerű embernek? Hogyan lehet a karácsony lényegét átültetni a hétköznapokba?

– Mindannyian hétköznapiak és egyszerűek vagyunk, és ami a legsúlyosabb: mindannyian bűnösök. Isten azonban elküldte egyszülött Fiát, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez a karácsony lényege. De ne higgyük, hogy könnyebb volt kétezer évvel ezelőtt meglátni és elfogadni ezt. Hiszen mi volt az, amit ezek az emberek imádni tudtak ebben a Gyermekben? Sem a környezet, sem a külső jelek nem utaltak dicsőségre. Szegényes szállás, egyszerű ajándékok, mindennapi eszközök – semmi sem segített abban, hogy az ember magától felismerje benne az Isten Fiát. Mégis megszületett bennük a hit. Olyan hit, amely túlmutatott azon, amit a szem lát. 

(Fotó: Bruzák Noémi/MTI)

Nem bizonyítékokra épült, hanem bizalomra. Arra a belső meggyőződésre, hogy ebben a törékeny emberi életben Isten szeretete lépett közénk. És ez a hit nem elméleti tudás volt, hanem életet formáló döntés. Jézussal kapcsolatban ma sem az a legfontosabb kérdés, hogy mindent pontosan meg tudunk-e magyarázni róla. A kérdés inkább az, hogy merjük-e rábízni magunkat. Merjük-e elfogadni Őt Megváltónknak, és engedjük-e, hogy formálja az életünket. 

Aki erre igent mond, az tapasztalatból érti meg: Isten szeretete nem elvont gondolat, hanem valóságos erő. 

A megbocsátás nem üres szó, hanem felszabadító erőforrás. Az élet pedig több, mint amit emberi értelmünkön keresztül látunk belőle, mert Krisztusban új élet távlata nyílik. Ezért válik világossá: Jézus nem csupán egy történelmi alak, hanem élő Megváltó. Az, akiben Isten közel jött az emberhez – és aki ma is hív mindenkit, hogy jöjjön, lásson, és higgyen.

– Mit mondana annak, aki azt érzi: szeretne közel kerülni ehhez az üzenethez, de valamiért nem tud ünnepelni?

– Először is ebből a közösségből senki sincs kizárva. Nem számít az életút, a társadalmi helyzet, a múlt hibái vagy a jelen bizonytalanságai. A jászolhoz vezető út mindenki előtt nyitva áll: azok előtt is, akik közel érzik magukat Istenhez, és azok előtt is, akik távolról keresik Őt. Aki bocsánatra, életre, reményre vágyik, annak van helye Jézus közelében. 

Nem a csillogó fények, a feldíszített fa jelenti a karácsony lényegét, még csak nem is a mitologikussá nőtt alakok, sem a karácsony kedves vagy esetleg szomorú külsőségei. 

Ez mind lehet akadály is sokak számára. Merjünk túllátni mindezen, elhinni az örömhírt, amit az angyal hirdetett, „üdvözítő született ma nektek”. A pásztorok vagy akár a bölcsek nem kételkedtek, nem a külsőségeken tájékozódtak – nem mondták, hogy előbb majd jól körbejárjuk a kérdést, megvizsgáljuk, mi igaz az egészből –, hanem hittek, elhitték az örömhírt, és ezért tudták meglátni azt, amit ma is csak a hit szemével lehet látni: Isten Jézusban önmagával, örök szeretetével, tisztaságával, szentségével ajándékozta meg ezt a világot. Csak így lesz a mi szívünkben is örömforrás a karácsony ajándéka.

– Sokan azért nem tudják boldogan megélni az ünnepet, mert magányosak. Mit üzenne azoknak, akik karácsonykor egyedül érzik magukat?

– A karácsonyi öröm nem csak kevesek kiváltsága. Nem kell hozzá ünnepi pompa, feldíszített otthon, ajándékok sora és meghitt családi együttlét. Sőt, az evangélium úgy beszél erről a karácsonyi csodáról, mint világosságról, amely a sötétségben ragyog. Nem arról van szó, hogy a sötétség egyik pillanatról a másikra megszűnik, hanem arról, hogy fény gyúl benne. Aki már megtapasztalta a reménytelenséget, az tudja igazán, mit jelent ez. Fényes nappal nem tűnik fel egy égő lámpa, de a teljes sötétben egyetlen gyertyaláng is életmentő lehet. 

– Hogyan tapasztalható meg ez a világosság akkor is, ha az ember karácsonykor továbbra is egyedül marad?

– Ez a karácsony lényege: amikor a remény megjelenik ott, ahol addig csak kilátástalanság volt. Nem a szomorúság megszűnését ígéri, hanem vigaszt minden fájdalomban. Erőt a gyengeségben, támaszt az egyedüllétben, biztos pontot a legkilátástalanabb helyzetekben. A karácsony lényegét azok értik legjobban, akik valamilyen hiányt élnek meg – lelkileg, belül. A karácsony azoké lehet igazán, akik már felismerték, hogy a múló örömök nem adnak tartós beteljesedést. Azoké, akik vágynak a világosságra az életük sötétségében. Ezért lehet mindenkié, aki szívből vágyik arra az örömre, amely túlmutat mindenen, amit a világ kínál.

– Mi az a félreértés a karácsonnyal kapcsolatban, amivel lelkészként a legtöbbet találkozik?

– Amint az előbb is mondtam, a karácsony igazi öröme nem a körülményektől függ. Nem pénz, nem külsőségek, nem emberi kapcsolatok adják a lényegét, hanem egyedül Jézus Krisztus. Ha ő hiányzik, a leggazdagabb ünnep is üres marad. Ha viszont jelen van, akkor a legegyszerűbb, legszerényebb karácsony is megtelik tartalommal és reménységgel. Sőt, könnyen előfordulhat, hogy éppen a túl sok dísz és zaj zárja el a szívünket attól az örömtől, amelyért az ünnep valójában adatott. A csendes, letisztult karácsony gyakran közelebb visz a lényeghez. Minél kevesebb a világi mérce szerint fontos elem, annál akadálytalanabbul juthat el hozzánk az üzenet: Megváltó érkezett hozzánk.

Fotó: Lakatos Peter/MTI Fotószerkesztőség

– Jellemzően mi az, amit karácsonykor a hívek túlhangsúlyoznak, és mi az, ami közben háttérbe szorul, ami miatt a karácsony öröme nem teljes?

– Hajlamosak lehetünk rá, hogy megálljunk a díszeknél, a fényeknél, az ünnepi hangulatnál, de nem jutunk el addig, ahol az ünnep valóban megszületik. Könnyű belefeledkezni a szokásokba, az emlékekbe vagy éppen a hiányérzetbe, miközben az igazi találkozás elmarad. Pedig a karácsony akkor válik élővé, amikor túllépünk mindenen, ami csak külsőség, és elindulunk egyenesen Jézus felé. Ez az út azonban nem járható üres kézzel. 

A valódi találkozás mindig áldozattal jár: valamit vinnünk kell, valamit oda kell tennünk elé. 

De nem teljesítmény ez, nem is szép szavak, nem látszat. Hanem a szív. Az egész. Az örömökkel és a sebekkel együtt. A kimondatlan félelmekkel, a rejtett gondolatokkal, a terhekkel és vétkekkel. Ez az, amit Ő nem utasít vissza. Amikor így indulunk el felé, akkor találkozunk vele a legbiztosabban, és akkor lesz érthetővé az angyalok szava az örömről és az üdvözítőről, a megtartóról, akkor lesz érthetővé, hogy a karácsony nem a mi emberi szeretetünk, hanem Isten irántunk tanúsított, Krisztusban megjelent szeretetének az ünnepe.

– Mint lelkésznek és püspöknek, önnek hogy telik a karácsonya? Mik jelentik a legnagyobb kihívást az ünnepi időszakban?

– A karácsonyi gyülekezeti szolgálatok mellett igyekszem a feleségemmel és a gyermekeinkkel minél többet együtt lenni. Erre kevés lehetőségem van év közben, de a két ünnep közötti napok, amikor a hivatali teendők kevésbé terhelik a gondolataimat, kiválóan alkalmasak erre. Természetesen ilyenkor is megszervezzük, hogy a nagyobb családdal, szülőkkel, a testvéreim családjaival és régi barátokkal találkozzunk. 

Mindig segítségemre vannak azzal, hogy a nagy családi alkalmak szervezésénél igazodnak a szolgálati beosztásomhoz. 

Közben a magam számára is keresem a feltöltekezés alkalmait, hiszen a karácsony csodáját én is csak úgy élhetem át, ha kész vagyok újra és újra az életemet Isten kezébe tenni, Krisztusra alapozni. Csak így tapasztalhatom meg, hogy olyan akadályok válnak leküzdhetővé, amelyek korábban megoldhatatlannak tűntek, és olyan terhek hordozhatók el, amelyekhez addig nem volt elegendő erőm.

Azt kívánom, hogy minél többen tapasztalják meg a karácsonyi csodát, hogy Isten közel jött az emberhez. Hogy itt nem elvont gondolatokról vagy szépen felépített tanításokról van szó, hanem valóságos, megtapasztalható szeretetről, amely életformáló erőként jelenik meg az életünkben. Világosságként, amely utat mutat, és áldásként, amely másoknak is továbbadható. 

Borítókép: Kondor Péter evangélikus püspök igehirdetése az államalapítás ünnepének előestéjén tartott ökumenikus istentiszteleten a budavári evangélikus templomban (Fotó: MTI/Soós Lajos)

További játékainkhoz kattintson ide!