Óriásit hibázott, majd mentette a menthetőt egy autós Kismaroson + videó
Ha az utolsó pillanatban nem rántja félre a kormányt az extaxi figyelmetlen vezetője, három autót tör rommá.
Ha az utolsó pillanatban nem rántja félre a kormányt az extaxi figyelmetlen vezetője, három autót tör rommá.

Jó hírt hozott Vitályos Eszter két településnek.

Egyre kritikusabb az árvízhelyzet, főként a Dunakanyarban, közben Budapest felé halad tovább az árhullám tetőzése.

Ma Vácon és Kismaroson segédkeztek a honvédek.

Hódmezővásárhelyről és Debrecenből is érkeztek katonák a Dunakanyarba.

Rétvári Bence is a Duna mellől jelentkezett.

Bár a rendtagok Istennek szentelik életüket, lépést tartanak a korral, nem zárkóznak el a társadalomtól.

A kisvasútnak fontos a szerepe, a börzsönyi kisvasutakon évente több mint 150 ezren utaznak.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatainak száma világviszonylatban 100 millióra tehető, kötelességünk, hogy megemlékezzünk a kioltott ártatlan életekről – mondta Rétvári Bence.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Minden magyar felelős minden magyarért – ennek szellemében bátorít mindenkit az államtitkár.

Minden jel arra mutat, hogy politikai támadásról van szó.

Újabb egykori jelöltaspiráns határolódott el a tiszás módszerektől.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

A biztonsági garanciákról is szó esik.

Minél több embert engednek be, annál nagyobb rajtunk a nyomás.

A kalauzt újraélesztették és kórházba szállították, azonban szerda reggelre életét vesztette.

Magyarország következetesen a béke pártján áll.

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.

„Szlava Ukrajni” mondta Mark Rutte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.