Kismaros börzsönyligeti részén történt az eset, melyet az út szélén álló, de arra jócskán rálógó jármű fedélzeti kamerája rögzített. Két autó is megállt mögötte, hogy a szemből érkező buszt megvárva kikerülhesse, amikor a háttérben feltűnt egy Toyota Prius Plus extaxi, a budapesti szolgáltatókra jellemző sárga fóliázással, de szabadjező és matricázás nélkül. Egyszerűen nem figyelt az útra a vezetője, aminek mobilozás vagy más ok is lehetett a hátterében, és amikor meglátta az álló sort, már nem volt ideje fékezni. Három lehetőség közt dönthetett: nekimegy az előtte állóknak (így a kamerással együtt összesen négy kocsi törik össze), balra rántva a kormányt az Isuzu midibusszal ütközik frontálisan (ez lett volna a legrosszabb opció), vagy a bokros rézsű felé keres menekülőutat. Szerencsére az utóbbit választotta, így nem történt személysérülés, és az anyagi kár sem tűnk jelentősnek – a többiek pedig nagyon helyesen kiszálltak segíteni.
Óriásit hibázott, majd mentette a menthetőt egy autós Kismaroson + videó
Ha az utolsó pillanatban nem rántja félre a kormányt az extaxi figyelmetlen vezetője, három autót tör rommá.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sírjuk vagy nevessünk? Amatőr módon akarták átverni a NAV-pénzügyőreit
Rutinmunkának indult egy kisteherautó-sofőr igazaltatása, aztán előkerült egy fura „talált” jogosítvány.

Legálissá válhat az elektromos autók legnagyobb átverése
Pontosan azt fogják többé-kevésbé élethűen utánozni, amit oly sokan szeretnek a sportos benzinesekben.

Reneszánszukat élik Európában a B-s jogosítvány nélkül vezethető mopedautók
Nemcsak az idősek, hanem a tinédzserek is felfedezték maguknak az apró járműveket. De milyen áron spórolnak?

Elrántotta a kormányt egy sávváltás miatt, komoly következményei lettek a kapkodásnak
Egy teljesen hétköznapi forgalmi helyzetből lett baleset az autópályán, cserbenhagyással súlyosbítva.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Sírjuk vagy nevessünk? Amatőr módon akarták átverni a NAV-pénzügyőreit
Rutinmunkának indult egy kisteherautó-sofőr igazaltatása, aztán előkerült egy fura „talált” jogosítvány.

Legálissá válhat az elektromos autók legnagyobb átverése
Pontosan azt fogják többé-kevésbé élethűen utánozni, amit oly sokan szeretnek a sportos benzinesekben.

Reneszánszukat élik Európában a B-s jogosítvány nélkül vezethető mopedautók
Nemcsak az idősek, hanem a tinédzserek is felfedezték maguknak az apró járműveket. De milyen áron spórolnak?

Elrántotta a kormányt egy sávváltás miatt, komoly következményei lettek a kapkodásnak
Egy teljesen hétköznapi forgalmi helyzetből lett baleset az autópályán, cserbenhagyással súlyosbítva.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!