Megosztja a baloldali színészeket Gyurcsány fenyegetőzése

Fullajtár Andreát, Nagy Ervint és Jordán Tamást kérdezték Gyurcsány vagyonelkobzásos fenyegetéséről.

Forrás: Origo2020. 08. 18. 10:36
NAGY Ervin
Több politikailag aktív baloldali színésztársával együtt Nagy Ervin nem határolódott el Gyurcsány fenyegetőzésétől. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több baloldali, aktívan politizáló színészt is láthatóan zavarba hozott Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán közzétett fenyegetőző bejegyzése, amely szerint el akarja kobozni Vidnyánszky Attila vagyonát, s a Nemzeti Színház főigazgatóját „földönfutóvá” tenné, „minden értelemben”. A nehezen megmagyarázható kijelentéssel az Origó által megkérdezett baloldali színészek sem tudtak igazán mit kezdeni. Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára például belezavarodott a magyarázkodásba. Először azt állította, az újságírótól hallotta először, hogy Gyurcsány földönfutóvá akarja tenni a Kossuth- és Mejerhold-díjas művészt, nem sokkal később viszont már az egyeteme által az üggyel kapcsolatban kiadott, felemás módon elhatárolódó állásfoglalásról beszélt, végül mégis „abszolút” elhatárolódott az egykori szocialista miniszterelnöktől. Arra hivatkozva is próbálta elhárítani a fenyegetés értékelését, hogy ő nem közszereplő, holott politikai rendezvényeken és televíziós műsorokban vállalt szereplése alapján egyértelműen annak minősül.

Több politikailag aktív baloldali színésztársával együtt Nagy Ervin sem határolódott el Gyurcsány fenyegetőzésétől.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Nagy Ervin, a Katona József Színház színésze azt válaszolta a portálnak, hogy „távol tartja magát” a politikától, ezért nem nyilatkozik bővebben Gyurcsány Ferenc kijelentéseiről. Érdemes felidézni, hogy tavaly decemberben minősíthetetlenül gyalázta Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét a színházi törvény kapcsán. Az egykor a Krétakört vezető Schilling Árpád bírálta leginkább Gyurcsány szavait: az utóbbi években Franciaországban élő színész, rendező úgy fogalmazott, hogy „Gyurcsány Ferenc kijelentése félelemkeltő, és bosszúpolitizálást valósít meg”. A DK-elnök kijelentéseit közben azzal próbálta relativizálni, hogy Vidnyánszky 2010. évi beszédéhez hasonlította, amelyben a színházigazgató szerinte a hatalmat bunkósbotként használta. Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, a Nemzeti Színház korábbi főigazgatója pedig „egyáltalán nem” akart válaszolni a kérdésre.

A témában további cikket is olvashat:

„A bolsevikok nem versenyezni szeretnek, hanem ülni a zsűriben”

A liberálisok vagy Magyarország egyeteme az SZFE?!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.