Orbán Viktor: Milyen szerencse, hogy önök ellenzékben vannak

Gázárcsökkentést követel az MSZP, de amikor ők kormányon voltak, a háromszorosára emelték az árat.

2020. 09. 21. 15:44
ORBÁN Viktor
Budapest, 2020. március 30. Orbán Viktor miniszterelnök válaszol Harangozó Tamásnak, az MSZP frakcióvezető-helyettesének azonnali kérdésére az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 30-án. MTI/Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Tavasszal azért nem működtek velünk együtt, mert azt mondták, hogy rendkívüli jogrendet vezettünk be, és ilyen körülmények között nem tudnak együttműködni velünk.

Most nincs rendkívüli jogrend, akkor miért nem működnek velünk együtt?

– tette fel a költői kérdést Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben, amikor a napirend előtti felszólalása után megkapta a lehetőséget viszonválaszra.

A miniszterelnök reagált Tóth Bertalan (MSZP) azon felvetésére is, amely szerint a kormány „alattvalókat” szeretne kinevelni az iskolákban. Orbán Viktor világossá tette: a hazafias nevelés nem teszi a gyermekeket alattvalóvá. – Mi hazafias nevelést szeretnénk. Azt szeretnénk, hogy mindazt, amit az elődeink összeraktak, fölépítettek, megalkottak, szellemi értelemben is létrehoztak, azt megértsék és tovább tudják vinni – emelte ki a miniszterelnök. Orbán Viktor a nyugdíjasok kapcsán – akiknek a nehézségeiről szintén beszélt Tóth Bertalan – emlékeztetett, hogy a szocialisták voltak azok, akik elvettek egyhavi nyugdíjat tőlük. – Most dolgozunk azon, hogy ezt visszaadjuk. Éppen most, január elsejétől kezdjük meg a 13. havi nyugdíj visszaépítését, azt, amelyet önök elvettek – mondta a kormányfő.

– Gáz- és villanyárcsökkentést követel az MSZP. Derék. De én arra emlékszem, hogy amikor kormányon voltak, a gáz árát háromszorosára, a villanyét kétszeresére emelték

– reagált egy másik ellenzéki követelésre Orbán Viktor.

Schmuck Erzsébet (LMP) felvetésére, hogy el sem tudja képzelni, hogy hogyan győzzük le ezt a válságot, a kormányfő úgy reagált: milyen szerencse, hogy önök ellenzékben vannak.

Orbán Viktor válaszolt egy ellenzéki kritikára is, amely szerint nincs elég ember, hogy a lélegeztetőgépeket működtessék. Leszögezte, Kásler Miklós miniszter is többször reagált a hasonló problémákra, és van elég ember, hogy az eszközöket működtessék.

– A képviselőtársaim egy dologban biztosak lehetnek:

mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük Magyarországot, a módszerünkön nem változtatunk, nemzeti összefogással fogunk védekezni,

együtt védjük meg Magyarországot, és hogyha az ellenzéki képviselők meggondolták magukat, akkor csatlakozhatnak az összefogáshoz – fejezte be viszonválaszát Orbán Viktor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.