Új eljárás a lyukas fogak ellen

Szakemberek egészen új eljárás kifejlesztésébe kezdtek a fogtöméssel és a romlott fogak kezelésével kapcsolatban.

Betegszoba.hu
2012. 03. 16. 13:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kezdeti eredmények olyannyira ígéretesek, hogy az angliai Nemzeti Egészségügyi Szervezet (NHS) hárommillió fonttal – vagyis több mint egymilliárd forintnak megfelelő összeggel – támogatja a módszerrel kapcsolatos további kutatásokat.

A hagyományos fogkezelés során a fogorvosok helyi érzéstelenítést alkalmaznak, majd a fog beteg részét egy fúró segítségével eltávolítják, az így keletkezett lyukat pedig betömik. Az új eljárás lényege azonban – melyet kifejlesztője, Norna Hall után Hall-módszernek neveztek el – éppen az, hogy nem szükséges a szuvas fogat eltávolítani, hanem ehelyett egy fém koronát helyeznek a beteg fog tetejére. Ehhez még érzéstelenítésre sincs szükség, a lezárt fogba pedig sem a baktériumok, sem levegő nem jut be, így a fogromlás megáll, vagy annyira lelassul, hogy már nem okoz fájdalmat. A felhelyezett korona egészen addig a helyén marad, amíg úgy tízéves kor körül a foggal együtt ki nem esik, a módszer egyetlen hátránya, hogy egyelőre még csak tejfogakon lehet alkalmazni.

Nicola Innes, a Dundee Egyetem gyermekgyógyásza két tanulmány is kiadott az új gyerekbarát eljárás kapcsán, és a Hall-módszert most már szinte valamennyi fogorvosiskolában tanítják. Az eddigi visszajelzések kapcsán a gyerekek, a szülők és a fogorvosok egyaránt elégedettek voltak az új módszerrel, és a tapasztalatok alapján az így kezelt fogakkal a jövőben is sokkal kevesebb probléma fordul majd elő.

Az NHS által támogatott kutatás során további tesztelések következnek Anglia különböző részeiről származó gyerekeken, és amennyiben az eredmények továbbra is meggyőzőnek bizonyulnak, a jövőben egyértelműen ezt az eljárást fogják javasolni a gyerekfogászati kezelések során. A módszer felnőtteken történő alkalmazása jelenleg még fejlesztés alatt áll.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.