Rontja a fogakat a túl sok palackozott víz

Ahogy egyre kevesebb csapvizet isznak az amerikaiak (és a magyarok is), problémákhoz vezethet majd a fluoridhiány.

Betegszoba.hu
2012. 08. 10. 7:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Néhány szakember szerint azonban ez a fogak állapotának romlását okozhatja majd hosszú távon. Míg a legtöbb ásványvizet palackozó cég égen-földön hirdeti, hogy terméke 100 százalékosan ”tiszta” és ”természetes”, csak egész kevés fajtában lelhető fel a fluorid, amiről a legtöbb lakos azt hiszi, mindegyik tartalmazza. A fluor és más ásványok kombinációjából álló fluoridot az államok és helyi önkormányzatok (nem az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal) a vezetékes vízhez adagolják. A cél az, hogy megelőzzék vele a fogszuvasodást. Ami a palackozott vizet illeti, a döntés teljes mértékben a gyártó cég kezében van. A legtöbben nem veszik rá a fáradságot. Az amerikaiak pedig évente 8,4 milliárd gallon (kb. 30 milliárd liter) palackozott vizet isznak meg a Beverage Market Corporation szerint.

A szakemberek szerint a csapvíz mellőzésével több lesz a lyukas fog és romlik a szájhigiéne. A gyermekek helyzete még inkább aggasztó. A Gyermekek Fogaiért Projekt vezetője, Dr. Burton Edelstein professzor ijesztőként jellemezte a gyermekek körében felmerülő fogszuvasodás mértékét. ”Napjainkban a kétévesek tizedének, a négyévesek harmadának és az ötévesek felének már akad rossz foga. A fájdalom, a fertőzések, a működési zavarok és a kezeletlen problémák jelentős méreteket öltöttek.”

Ha ez egyáltalán lehetséges, akkor hova illeszthető be a palackozott víz? 2009-ben a Kelet-Virginia Orvosi Egyetem felméréséből kiderült, hogy a szülök közel 70 százaléka itatja gyermekét boltban vásárolt vízzel, vagy kizárólagossággal, vagy a csapvíz mellett. Választásukat azzal indokolták, hogy ennek a víznek jobb az íze és az illata, és nem kell tartaniuk a szennyeződésektől sem. Kétharmaduk nem tudta megmondani, hogy a palackozott vízből hozzájut-e gyermekük a szükséges fluoridmennyiséghez.

Dr. Jonathan Shenkin, az Amerikai Fogorvos Szövetség szóvivője elmondta, hogy a fogyasztóknak nehézséget okozna kideríteni, melyik készítményben van ebből az anyagból, és ha van, akkor az elegendő e. ”Az eddig megjelent kutatások eredményei szerint a legtöbb gyári termékben 0,3 ppm-nél kevesebb a fluorid, ami jóval alatta marad az optimálisnak. Az Amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszerellenőrző Hivatal (FDA) nem írja elő a fluoridmennyiség feltüntetését, hacsak nem a gyártási eljárás során kerül bele. Emiatt a fogyasztók a sötétben tapogatóznak.” A palackozott víz és a fogak állapota közötti összefüggés azonban csak feltételezés, nincs tudományos alapja. Shenkin elismerte, hogy ”nem végeztek még kutatásokat annak kimutatására, hogy a palackozott víz fogszuvasodást okoz.”

Shenkin emlékeztetett arra is, hogy az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok (CDC) az ivóvíz fluoridozását a XX. század tíz legnagyobb egészségügyi vívmányainak egyikeként jellemezte. Edelstein is megerősítette, hogy a fluorid fontos eszköz a fogszuvasodás elleni küzdelemben. ”Mindegy, hogy a fluorid miként kerül a fogak felszínére: fogkrémmel, vízzel, zselével, vagy más úton, több szempontból is igen hatásos. Erősíti a fog szerkezetét és meggátolja, hogy a baktériumok a cukrokat savakká alakítsák. Akkor a leghatásosabb, ha naponta többször is a célhelyre kerül. Ezért előnyös a fluoridozott víz fogyasztása, ráadásul a csapból kinyerni kényelmesebb és olcsóbb is. Ha azonban ezt felcserélik palackozott vízre, az apránként, de rendszeresen adagolt fluorid elvész, ami miatt a felnőttek és gyermekek egyaránt hajlamosabbak lesznek a szuvasodásra.”

A Nemzetközi Palackos Víz Szövetség (IBWA) márciusban kiadott sajtóközleményében tagadta, hogy a palackos víz fogyasztása összefüggne a fogszuvasodás emelkedett kockázatával. Javaslatuk szerint mindenkinek utána kellene járnia, hogy mennyi fluoridot visz be naponta, valamint szakemberhez kellene fordulniuk tanácsért és javaslatokért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.