Kétszer annyi sót fogyasztunk, mint kellene

A világ népességének hetvenöt százaléka az ajánlott napi mennyiség dupláját fogyasztja nátriumból (sóból).

Betegszoba.hu
2013. 03. 27. 18:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kereskedelmi készételek, az asztali só, a főzés során hozzáadott só és szójaszósz 2010-ben elérte a napi 4000 milligramm átlagot. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a napi sófogyasztás nem haladhatja meg a 2000 mg-ot, az Amerikai Szív Társaság (AHA) pedig 1500 mg mennyiségben szabja meg a napi fogyasztás felső határát.

„Kutatásunk elsőként szolgál információval a nátriumfogyasztásról országok, életkor és nemek szerint – számolt be a kutatás vezetője, Saman Fahimi, a Harvard Egyetem Orvosi Karának munkatársa. – Reméljük, hogy eredményeink hatására az egyes országok kormányai közegészségügyi intézkedéseket foganatosítanak majd a nátriumfogyasztás csökkentése érdekében.”

A szív- és érrendszeri megbetegedések az első számú haláloknak számítanak világszerte. A túl nagy mennyiségben fogyasztott nátrium megnöveli a vérnyomást, a magas vérnyomás pedig az egyik fő tényező a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában.

A jelentés szerint a nátriumbevitel a nők és a férfiak körében egyaránt az összes országban meghaladja az egészségügyi határértéket. Kazahsztánban mérték a legmagasabb, napi 6000 mg fogyasztást, a legalacsonyabb pedig Kenyában és Malawiban volt, 2000 mg per nap körüli értékkel. A 187 ország közül 181-ben túllépik a WHO  ajánlását, vagyis a világ népességének 99 százaléka. 119 országban, azaz a világ népességének 88 százaléka pedig több mint 1000 milligrammal lépi túl a határértéket. Kenya kivételével az összes országban túllépik az AHA által megszabott, 1500 mg-os határértéket.

A kutatás során a szakértők a nátriumbevitel becsléséhez 247 közvélemény-kutatás eredményeit elemezték, amelyek 1990 és 2010 között a Global Burden of Diseases tanulmány keretében készültek. A nemzetközi tanulmányban összesen 488 kutató vett részt 303 intézményből a világ ötven országában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.