Azonnal reagál az éhes csecsemő sírására a női agy

Amit a legtöbb anya már eddig is tudott, azt most szakemberek tudományosan is alátámasztották: a női agy azonnal reagál az éhes csecsemő sírására.

Betegszoba.hu
2013. 05. 13. 10:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Neuroscience című lapban megjelent vizsgálat során a kutatók férfiakat és nőket követtek nyomon, akiknek először hagyták, hogy szabadon járjon az agyuk, majd CD-ről fehér zajt játszottak le számukra, ám közbeszúrták egy csecsemő sírását is. MRI segítségével kimutatták, hogy a sírás pillanatában a nők agya azonnal átkapcsolt figyelő üzemmódba, míg a férfiaké továbbra is nyugalmi állapotban maradt.

Amint arról a tanulmány egyik szerzője, Marc H. Bornstein beszámolt, már korábbi vizsgálatok is bebizonyították, hogy érzelmi szinten másképp reagálnak a nők és a férfiak egy síró csecsemő hangjára, ám a mostani kutatás azt is kimutatta, hogy a figyelem tekintetében is nagy a különbség a két nem között.

A vizsgálatban 18 gyermekes és gyermektelen felnőtt vett részt, és az MRI segítségével a szakemberek megállapították, hogy az éhesen síró újszülött hatására – függetlenül attól, hogy valaki maga szülő volt-e vagy sem – a két nem eltérően reagált: a nők agya azonnal készenléti üzemmódba kapcsolt, míg a férfiaké továbbra is pihenő állapotban maradt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.