Korábbi kutatások arra engedtek következtetni, hogy az éjszakai és nappali műszakok váltakozása megzavarhatja a cirkadián ritmust, vagyis a 24 órás periódus alatt a testben és az alvásban végbemenő változásokat. A tudósok korábban azt gyanították, hogy emiatt a változó munkarendben dolgozók agya gyorsabban öregszik, mint a csak nappal dolgozóké. „Bár jó okunk volt azt hinni, hogy ez a helyzet, a mostani vizsgálati adatokban semmi erre utaló bizonyítékot nem találtunk” – nyilatkozta dr. Elizabeth E. Devore, a kutatás vezetője.
A bostoni Brigham and Women’s Kórház kutatójaként dr. Devore úgy gondolta, hogy a középkorú nők esetében valószínűleg már látni lehet majd azokat az agyműködésben beállt korai változásokat, amik később memóriazavarok kialakulásához és kognitív hanyatláshoz vezethetnek.
A tudósok a Nurses’ Health Study elnevezésű 1976-ban kezdődött nagyszabású felmérés adatait használták fel. Összesen 16 000 éjszakás nővérként dolgozó, a felmérés idején (1988) 58 és 68 év közötti középkorú nőt vizsgáltak meg. A nőknek a felmérés során be kellett számolniuk róla, hogy hány éven keresztül dolgoztak legalább plusz három éjszakát havonta a normális éjszakás és nappalos műszakok mellett.
A tudósok a nők mentális képességeit és emlékezőtehetségét telefonon keresztül 1995 és 2000 között újra megvizsgálták. Ekkorra már minden résztvevő túl volt a 70. életévén. A tesztek során a résztvevőknek többek között szavakat kellett visszaismételniük, és egy-egy számsort kellett fordítva megjegyezniük.
A nők közül nagyjából 1000-en voltak olyanok, akik legalább 20 évig dolgoztak változó műszakban, nagyjából 6000-en viszont soha nem dolgoztak a nappali műszakon kívül más időben. A leghosszabb ideig váltott éjszakai műszakban szolgálatot teljesítő éjszakás nővérek általában súlyosabbak és kevésbé iskolázottak voltak a többi nőhöz képest. Ennek ellenére a kutatók elmondása szerint ugyanúgy teljesítettek a kognitív és memóriateszteken, mint a többiek.
„A kutatás egyetlen hiányossága, hogy nem tartalmaz az éjszakai műszakokra vonatkozó adatokat az 1988 utáni időszakból – nyilatkozta dr. Devore. – Emiatt elképzelhető, hogy nem tudunk valami fontos tényezőről, ami szerepet játszik az időskori váltott műszakos munka és a memóriazavarok kapcsolatában.”
Korábbi tanulmányok már többször is összefüggésbe hozták a váltott műszakos munkát az olyan krónikus betegségekkel, mint a rák, a szívbetegségek, az elhízás és a kettes típusú cukorbetegség. „Még mindig rengeteg kérdés van a váltott műszakos munkával kapcsolatosan – nyilatkozta Jeanne M. Geiger-Brown, a Maryland Egyetem nővérképző karának munkatársa. – Az éjszakai műszak minden esetben nehéz. A nővéreket fenyegető egészségügyi veszélyek mellett az álmosság balesetekhez is vezethet, emiatt tehát a páciensek is veszélyben lehetnek.”
„Abban viszont úgy tűnik, biztosak lehetünk, hogy a váltott műszakban történő munkavégzés nem okoz kognitív hanyatlást. Ennek ellenére természetesen csak azt tudom tanácsolni a nőtársaimnak, hogy tegyenek meg mindent a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbetegség kialakulási esélyeinek csökkentésére.”
A kutatás részletes leírása az American Journal of Epidemiology című tudományos szaklapban olvasható.