Sorványos már a sportbarátoknak sem tud meglepetéssel szolgálni, ugyanis alig telt el néhány hónap az útikönyv megjelenése után, Szamsztak Ferenc, a holland harmadosztályból hazaigazolt háromszoros ifjúsági válogatott csatárcsillag, mindenki Sztaki Ferkója bundabotrányba keveredett. Úgyhogy most előzetesben ül, a sorványosi focipályán pedig nem történt azóta semmi érdekes. (Hacsak az nem, hogy Betukai Janó, a pályagondnok leszokott a piáról, úgyhogy már képes egyenesen felfesteni a pályát. Nem kis dolog ez, néha még az örök rivális Takar is áthívja krétázni a nagy megyei rangadók előtt.)
Hobavi András igazi szívfájdalma azonban az erdélyi testvérvárostól kapott székely kapuhoz kapcsolódik. Nemcsak azért, mert egy hideg téli éjszakán barbár módon baltával feldarabolták és feltehetően eltüzelték. Hanem mert a kapu a sorványosi polgármesteri hivatal előtt állt, és Hobavi Andrásnak mindennap a szétforgácsolt csonk mellett kell elhaladnia munkába menet. Ő lett ugyanis Sorványos polgármestere. Úgyhogy ha a túrázók nem is, a falubeliek azért szeretik. Hiszen olyan szépen megírta azt az útikönyvet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!