A halomfalvi hegy

Halomfalva mindig is furcsa helynek számított a takariak szemében.

Halomfalva mindig is furcsa helynek számított a takariak szemében, pedig csak egy sínpár választotta el a két települést egymástól. Éppen ezért az a kifejezés, hogy „sínen túli”, Takaron egyet jelentett a bolonddal, a bugrissal. Nem véletlenül, ugyanis mindig akadt valaki Halomfalván, aki felült egy-egy takari tréfájának.

Ott van mindjárt Halomfalva bolondjának, a Szákó Karcsinak az esete. Egy hideg télen arra panaszkodott néhány takarinak, hogy fázik, mire azok beadták neki, hogy csak egy megoldás van az ő bajára ilyen időben: le kell hozni az égről egy szép nagyra nőtt felhőt, az ugyanis olyan puha, mint a vatta, és melegebb, mint a legmelegebb dunyha. Hát Szákó Karcsi fel is mászott a halomfalvi átjátszótoronyba, és onnan nyújtózkodott az ég felé. Kész csoda, hogy nem esett le. Elődjét, Főnyi Janit pedig arra beszélték rá, hogy ha nem nő elég gyorsan a szamara, akkor fel kell vinni legeltetni a téesz víztornyának a tetejére. Csak azért nem tette meg, mert nem talált elég hosszú létrát. Takaron az öregek beszélték még azt is, hogy a háborúban Halomfalván zsírral kenték be a háztetőket, mondván, így majd lecsúsznak róluk az égből hulló bombák.

Annak a történetnek az eredete viszont homályba vész, hogy miért is van annyi domb – vagy, ha úgy tetszik, halom – Halomfalva körül. Beszélték azt is, hogy még a besenyők ellen húzták fel őket, mint egyfajta védelmi sáncot. Sustorogtak aztán egy bolond földesúrról is, akinek az volt a mániája, hogy dombokat építtetett a zselléreivel, csak hogy mellettük az ő kastélya szebbnek látszódjon. (Érdekesség, hogy a háborúban az egyetlen halomfalvi ház, amit bombatalálat ért, a bolond földesúr régi kastélya volt. Vannak ma is halomfalviak, akik állítják, mindez csak azért következett be, mert nem volt elég zsír, hogy bekenjék vele a tetejét.)

A dombok ma is állnak Halomfalva határában. Télen, ha esik a hó, megtelnek szánkózó gyerekekkel, a többi évszakban biciklisek és gördeszkások próbálnak trükközni itt, de elég egy kis eső, és máris elakadnak a kerekek az agyagos sárban. Több polgármester ígérte már, hogy lebetonoztat néhányat közülük, sőt volt, aki odáig ment, hogy egy félcsövet is kialakít a halomfalvi BMX-eseknek, de aztán nem lett belőle semmi. A rossz nyelvek szerint leginkább ennek az oka, hogy a falu szemétproblémáit itt lehet a legkönnyebben megoldani. Elvégre ha a kupac másik oldalára rakják a szemetet, azt csak a takariak látják. És bizony minden kupacnak van másik oldala.

Pontosabban csak volt. Jött ugyanis egy új polgármester, Koczer Péter. Ő igazi városi ember volt, aki elhatározta, hogy rendbe rakja a falut – elkezdte elhordatni a dombokat például. Így aztán még az is felmerült, hogy népszavazással megváltoztatják a falu nevét, elvégre ki hallott már olyat, hogy egy Halomfalva nevű községben ne legyen egyetlen domb, emelkedő, de még csak egy kósza pukli se. Hamar kiderült azonban, hogy nem lesz szükség semmiféle népszavazásra. Koczer Péter ugyanis úgy rendelkezett, hogy hordják össze a sok kis dombot egy nagy, magas hegybe. Senkinek sem árulta el, hogy mi célja ezzel, ám amikor végre elkészült a hegy, meghatódva, könnyek között kezdett beszélni.

Úgy indult a beszéde, ahogy a világ összes polgármestere kezdene hozzá a mondandójához. Összefogás, a közös munka öröme, satöbbi. De végül csak kibökte, miért szeretne felmenni az égig érő halomfalvi hegyre. Koczer Péter elárulta, hogy ő nagyon fázós, és amikor Takaron járt, ott azt mondták neki, hogy a felhőnél jobb takaró nincs. Olyan puha, mint a vatta, és melegebb, mint a legmelegebb dunyha.