Amint kimondta a pörkölt szót, egy erős hang szólalt meg a vízből. Semakó Iván hallotta, hogy a hang gazdája lassan közeledik a gáthoz. Egy őz háborgott, mondván, hogy a belőle készült vörösboros pörkölt páratlan, ráadásul még a gerincét is felajánlotta mint elsőosztályú csemegét. Rögtön mellérebbent azonban egy fácán, és büszkén, farktollait kicsit megrázva közölte, hogy egy igazi ínyencnek az ő húsa kell, sőt mindjárt ajánlott maga mellé valamiféle fanyar gyümölcsből készült lekvárt is. De máris tromfolta egy vaddisznó, közölve, hogy mivel ő az erdőben a legerősebb állat, őt kell elsőnek elfogyasztani. Egy a lényeg – mondták kórusban a vadak –, abba a bűzlő kondérba nem akarnak bekerülni, akkor már inkább végezzék egy szépen feldíszített tányéron.
Semakó Iván alig tudott megszólalni, amikor végre lett egy lélegzetvételnyi csend. Nem szerette a csendőrpertut, de azért mégis nevetséges lett volna, ha visszamagázza a beszélő vadakat, úgyhogy inkább tegezte őket: közölte velük, hogy sajnos nem ehet belőlük. Óriási riadalom támadt erre az állatok között, a vaddisznó visított, a fácán csapdosott a szárnyaival, a béka a nyúl füle mögé próbált bújni. Semakó Iván azonban lecsendesítette őket. Vegetáriánus vagyok – mondta, és elindult hazafelé, a vadászok irányába.
