Amíg a városból szinte percenként indultak a vonatok, addig a restiben nemcsak csapolt barna sör, de meleg étel is volt.
Nem kell nagy dolgokra gondolni persze, főtt kolbász és sült szalonna tette ki a menüt, de azt lehetett kapni nyitástól zárásig. A hófehér haja miatt csak Havas Tóniként ismert férfi volt a csapos és a tulajdonos egy személyben, ő figyelt a fazékra és a serpenyőre is. Munkája tehát volt bőven, de bírta úgy is, hogy nem vett fel maga mellé senkit.
Hiába, az ősz fejű Havas Tóni nem volt egy barátkozós típus, és hát a pénzt is szerette. Tetszett neki, hogy ő csak áll egy helyben egész nap, szinte meg sem kell mozdulnia, a háta mögött gőzölög a kolbásszal teli fazék, a keze ügyében ott serceg a serpenyőben a szalonna zsírja, vele szemben ott tornyosul a sörcsap, a feje felett zúg az elszívó – és közben csak dől hozzá a pénz. De ezt nem osztotta meg senkivel. Soha nem adott senkinek semmit, pedig rengeteg furcsa alak tért be a restijébe, akik próbálkoztak mindennel: könyörgéssel, fenyegetéssel, az ősz fejű Havas Tóni szívének meglágyításával. De ő egyre csak rázta a fejét, úgy mondta mindenkinek: nem és nem. A koldusokra és más kéregetőkre különösen haragudott, s mivel haragtartó ember volt, aki egyszer is próbálkozott nála, azt nemes egyszerűséggel kitiltotta a restiből.
Az utolsó tehervonattal érkezett csavargó, Móga Kálmán volt az egyetlen, akinek a visszautasítás nem szegte kedvét. Miután egy szép nyári napon az ősz fejű Havas Tóni kizavarta a restiből, és dühében olyan erővel csapta be utána a szúnyoghálót, hogy darabjaira esett, Móga Kálmán az ablakot kezdte kocogtatni. De a csapos elhajtotta onnan is. A csavargó ezután egy hosszú bottal próbálta lenyomni a kilincset, majd apró kavicsokat dobált be a nyitott ablakon, de az ősz fejű Havas Tóni ekkor se engedte be. Móga Kálmán még azzal is próbálkozott, hogy bozontos fekete korcsát, a Sunyit is bezavarta, hogy legalább egy szál kolbászt lopjon. Ez volt a legrosszabb ötlete, a csapos ugyanis éktelen haragra gerjedt, és partvissal kergette el Sunyit. De úgy, hogy a bozontos fekete korcs nemcsak a restit, hanem az állomás környékét is nyüszítve hagyta el.
Móga Kálmán azért maradt. A vonatok egyre ritkábban jöttek, de még mindig az állomás környékén ment a legjobban a kéregetés. A forgalomcsökkenés persze meglátszott a resti bevételén is, úgyhogy az ősz fejű Havas Tóni szép lassan visszavett a szolgáltatásokból. Először a kolbászfőzést hagyta abba, aztán a szalonnasütő serpenyőjét dobta ki. Később a barna sör csapolásával is felhagyott, csak világost szolgált fel. Bora pedig olyan rossz volt már ekkorra, hogy csak azok a koldusok, kéregetők és csavargók akartak ilyet inni, akiket esztendőkkel ezelőtt elhajtott messzire. Úgyhogy az egyik szokásos karácsonyi leállása után már nem nyitott ki az új évben. Sőt, az utolsó vonattal a várost is elhagyta. A januári fagyokat megelégelve az egyedül maradt Móga Kálmán úgy döntött, hogy leveri a lakatot a végleg bezárt restiről, és beköltözik az elhagyatott épületbe. Amikor behordta a cókmókját, ürességet érzett. Azt próbálta bemagyarázni magának, hogy csalódott, mert az ősz fejű Havas Tóni semmi maradékot nem hagyott maga után, de tudta ő jól, hogy mi bántja igazán. Hiányzott neki hű társa, Sunyi, a bozontos fekete korcs.
Móga Kálmán mégsem maradt egyedül. A nyitva felejtett restiajtón ugyanis egy hófehér kutya sétált be. Megállt az egykori üzlet közepén, kettőt ugatott, aztán odament az otthonra talált csavargóhoz.
Móga Kálmánnak nagyon ismerős volt a kutya, de nem a fekete Sunyira emlékeztette, hanem valaki másra. Lehajolt hát, és mosolyogva megvakarta a hófehér kutya füle tövét. Onnantól kezdve együtt éltek az egykori resti elhagyatott épületében.
