Pár kilométerenként hangszórókat helyeztek el az illetékesek – ki más – a déli határon felhúzott kerítésre. Ezeknek az a funkciója, hogy elképesztő hangerővel több nyelven tájékoztassák a Magyarországra érkező migránsokat, itt bizony be kell tartani a törvényeket. Ez olyan hely ugyanis, ahol így szokás. Azt most hagyjuk, hogy ettől a környéken lakó, törvénytisztelő magyar állampolgárok kis híján megőrülnek, ahogy lassan az aluljárók népe is sikítófrászt kap attól, hogy újabban a BKK jegykiadó automatái dobhártyarepesztő hangerővel közlik a vásárlóval, hogy vegye el a visszajárót. Hogy erre mi szükség, arra nehéz észszerű magyarázatot találni, úgyhogy ne is kezdjünk bele a keresésbe. Nyilván valamelyik hivatal valamelyik irodájában egy unalmas értekezleten bedobta egy vezető beosztású illetékes – ki más –, aki nagyon szeretett volna már kávézni egyet, hogy akkor mostantól üvöltsenek a szirénák a föld alatt. Ő úgysem jár arra soha, úgyhogy ez a lárma egyáltalán nem zavarja majd.
Persze közel sem biztos, hogy pontosan így történt, de valószínű. Mindenesetre reménykedjünk benne, hogy az élet más területein is így aggódnak majd a döntéshozók és az illetékesek a pénzünkért – méghozzá hasonló hangerővel. Fantasztikus volna. Gondoljuk csak el, mi lenne, ha minden egyes szálloda felől éktelen szirénázás hallatszana, ha bizonyos kormányközeli személyek közelítenének feléje. Vagy vegyünk egy tetszőleges elhagyatott vidéki kastélyt, kúriát, vadászházat. Amint kitenné egy illetékes – ki más – az udvarukra a táblát, hogy mennyi pénzből „veszi majd kezdetét a felújítás”, már rázhatná is fel a környéket a monoton ricsaj. Külön szép lenne, ha a BKK automatáihoz hasonlóan valamilyen figyelmeztető szöveg is elhangzana. Például: „Tisztelt állampolgárok! Kérjük, vigyázzanak településük építészeti értékeire, továbbá hamarosan magánkézbe vándorló adóforintjaikra!”
Stadionok esetében mondjuk könnyű lenne a helyzet, mert ott lenne a hangosbemondó, ahol el lehetne harsogni meccsek előtt és után, no meg félidőben, hogy a létesítmény kinek a kérésére, kinek a pénzéből épült. Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha a gólok, gólpasszok és labdabirtoklási arányok mellett megtudhatnánk azt is, mennyibe került a cement, a homok, a gyeptégla, a kapufa. Sőt, akár még azzal is telekürtölhetné a szpíker a lelátót, hogy mennyiből kenték meg hátvédet, a kapust, a bírót, és hogy azoknak ez után mennyit kell visszafizetniük a klubelnöknek és a szövetségi titkárnak. Nem kellene többé visszasírni a telt házas kettős rangadókat, nem mutatnának ürességtől kongó lelátókat a kamerák, hiszen özönlenének az emberek megint a stadionokba. Még a körbetérkövezett libalegelők körül is ott tolongana az egész falu.
Más kérdés, hogy ettől még nem lenne szükségszerűen jobb a foci, de hát az észszerű megoldási javaslatokat eleve kizártuk. Különben is, azok mindig gyanúsak. Hiszen „történelmileg úgy alakult”, hogy valamiért sose éltünk velük, hát miért pont most kezdenénk el, nem igaz?!
Van azonban egy komoly akadálya annak, hogy ezt a tervet tényleg megvalósítsák. Sokszor ugyanis úgy tűnnek el adóforintok ebben a módfelett törvénytisztelő országban, hogy ott meglehetősen tiszteletlen dolog lenne csörömpölni. Igencsak sértené például az Országgyűlés méltóságát, ha valami fene nagy hangszóróból az hallatszana megállás nélkül, hogy az „elfogadásra kerülő törvényjavaslat” pontosan mennyivel is rövidítené meg az állampolgárokat, akiknek persze ismét felhívnák a figyelmét, hogy vigyázzanak az értékeire. Rendkívül méltatlan lenne abban a szép épületben. Nagy szerencse, hogy nincs így, hogy nem lármázik senki, és hogy mindenféle szirénázás helyett továbbra is nagy csend honol ebben a módfelett törvénytisztelő országban.
