Bemutatkozott a Tundra pickup személyautó-változata

Szériában kapja a biturbó V6-ost használó öntöltő hibrid hajtást az új, 3 üléssoros SUV.

null

Bemutatkozott a Toyota Tundra pickup személautó-változata, az észak-amerikai piacon a Landcruisert helyettesíteni hivatott Sequoia új generációja.

A rajongók felhördültek, amikor megtudták, hogy a Landcruiser 300-as érkezésével együtt a legendás terepjáró búcsúzik az észak-amerikai piacról, aztán amikor kiderült, hogy így is 4 év várakozási idő van a típusra, már nem is annyira szomorúak. Főleg, hogy most bemutatkozott a Sequoia nevű szabadidő-autó új generációja, amely műszakilag a Landcruiser testvérmodellje, csak annál több helyet kínál – igaz, egyelőre nem közölték a méreteket, úgyhogy pontos számokkal nem tudunk szolgálni.

Ahogy eddig, úgy ezután is alapáron három üléssorral rendelkezik a Tundra pickup személyautó változata, most azonban a karosszéria orra is közös a két modellnél, jelezve a szoros rokonságot. Ez egyébként kiterjed arra, hogy itt is elérhető a Capstone nevű fényűző felszereltség, a TRD Pro nevű fokozott terepképességeket adó csomag. Visszatérve az utastérre, a 3. sor ülései 15,2 cm-es hosszúságú sínen mozgathatóak, és a több magasságban rögzíthető kemény polccal kompenzálják, hogy az alvázas felépítés miatt nem lehet a padlóba hajtani az üléseket.

Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: Képernyőfelvétel (Fotó: Youtube.com/Autó-Motor)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.