Háromféle ember létezik: aki elképzelni sem tudja az életet koffein nélkül, aki nem, vagy nagyon kevest fogyaszt belőle, és akik szeretnének megszabadulni tőle, de azt sem tudják, hogyan kezdjenek neki – cikkünk azoknak szól, akik az utóbbi kategóriába sorolják magukat. A következő összeállítás nemcsak a koffeines italoktól segít megszabadulni, hanem a koffein elhagyásával járó kellemetlen mellékhatásoktól is – legalábbis a kezdeti tüneteket igyekszik csillapítani – írja a Mindmegette.
Mielőtt búcsút intenél a mindennapi kávédnak, nézzük, mi történik majd szervezeteddel a koffein mellőzésének hatására. A rengeteg, hosszú távon pozitív hatást a kezdeti időszakban megelőzi majd néhány kellemetlen tünet, így nem árt felkészülni a negatív változásokra is.
1. többet fáj majd a fejed
Lüktet a fejed és úgy érzed, vissza akarsz mászni az ágyba egy doboz fejfájás-csillapítóval? Nem, nem vagy másnapos, csak lemondtál a koffeinről. Amikor huzamosabb ideig rendszeresen fogyasztasz élénkítőszereket, lehetetlen elkerülni a kialakult függőséggel járó elvonási tüneteket, amelyek között első helyen áll a lüktető fejfájás. Nem tudni, pontosan mi az oka fejfájásnak mint leggyakoribb mellékhatásnak, bár egyes szakértők úgy vélik, hogy a koffein hatására elernyednek a vérerek, így amikor az elkezd kiürülni szervezetünkből, az erek összehúzódásával járó folyamattal együtt jelentkezik a fájdalom. A jó hír, hogy hét–tíz nap után a fájdalom alábbhagy, idővel pedig teljesen elmúlik. A fejfájás, amit két kávé között tapasztaltál, teljesen a múlté, ha kibírod ezt az időszakot!
2. Morcosabb és ingerlékenyebb leszel – egy ideig
Még ha eddig nem is voltál az a típusú ember, akihez nem lehetett szólni az első koffeindózisa előtt, a kávé és a kóla elhagyása után extrém hangulatingadozásokat, mélypontokat és kimerültséget tapasztalhatsz magadon. Talán nem árt ilyenkor tájékoztatni a barátaidat és kollégáidat, hogy ők is képben legyenek: nem őrültél meg, csak búcsút mondtál a koffeinnek – ezzel magyarázható különös kedélyállapotod.
3. Több energiád lesz
Nem tagadjuk: az első pár nap nehéz lesz, de a kezdeti kimerültséget és levertséget idővel felváltja a növekvő energiaszint és a szárnyalás! Ennek a magyarázata a következő: azok, akik napi szinten fogyasztanak koffeint, különösen azok, akik a délutáni és esti órákban is kortyolgatnak kedvenc italukból, nagyobb eséllyel töltik éjszakáikat a felületes alvás fázisában, mint azon társaik, akik mellőzik a különböző élénkítő italokat, így eleget és jól alszanak. A koffeinfogyasztók fáradtan ébrednek, és még több koffeinre van szükségük a napi működéshez, viszont ha sikerül kitörni az ördögi körből, alvásod minősége javulni fog, és több energiád lesz a nap folyamán.

Fotó: Pexels
4. Kevésbé leszel stresszes
Amikor koffeintartalmú italt fogyasztasz, mellékveséd adrenalint termel, „üss vagy fuss!” reakciót kiváltva belőled. Ám, ha megszabadulsz a koffeintől, megszabadulsz a felesleges stressztől is. Persze ez nem azt jelenti, hogy 24 órán keresztül eltölt a végtelen nyugalom, de érezhetően csökken benned a feszültség, javul a stressztűrő képességed. Ráadásul még pénztárcádnak is kedvezel a koffeines italok mellőzésével – vagyis még egy stresszfaktorral kevesebb.
5. A testedzés keményebbnek tűnhet
Az edzés előtti kávé vagy tea hatására könnyebbnek tűnhet a testmozgással járó erőkifejtés – és valóban az is. Az élénkítőszer növeli a mozgás alatti intenzitást és teljesítményt, így nem meglepő, hogy a koffein elhagyásával a tejesítőképességed alábbhagy, az edzéseket pedig nehezebbnek érzékeled, mint korábban.
6. A testsúlyod ingadozhat
Ha a választásod általában olyan koffeines italra esett, amely az élénkítőszer mellett még cukorral (kóla, különféle ízesített latték, jeges teák) is tele van, kedvenc italoddal együtt pár kilótól is megszabadulhatsz. Viszont, ha a választott italod a zöld tea vagy a feketekávé volt, ennek az ellenkezőjére számíthatsz. A koffein ugyanis átmenetileg csökkenti az étvágyat és gyorsítja az anyagcserét, így kiiktatása az eredményezheti, hogy felszedsz néhány kilót. Ahhoz, hogy a súlygyarapodás ne legyen drasztikus, növeld a folyadékbevitelt, igyál sokat a nap folyamán, főleg sok vizet, és kerüld a magas kalóriatartalmú nassolnivalókat. A legjobb, ha harapnivalóként nyers gyümölcsöt, zöldséget fogyasztasz, ami mindig kéznél van, hogy csillapítsd éhező gyomrod korgását.
A teljes cikk ITT olvasható.














