Persze a fokozatos hozzászoktatás elvét még nem szabad sutba dobni, szépen, lassan, napról napra érdemes megkóstoltatni az új ízeket, figyelve gyermek reakcióit! Ugyanakkor fontos, hogy az egy éves kor után fogyasztható tejet, tojást és gluténtartalmú gabonaféléket csak akkor kezdjük el adni, ha a családban nem fordult elő ételallergia. Ellenkező esetben konzultáljunk a gyermekorvossal a bevezetés időpontját és módját illetően.
Mikortól fogyaszthat tejet és tojást a baba?
Elérkezett a várva várt nap: a gyermek első születésnapja, amivel a bűvös táplálási határvonalat is átlépi.

Tehéntejet a bögrébe
A tej teljes értékű fehérjeforrás, gazdag zsírban oldódó vitaminokban, kalciumban és foszforban.
Egyéves kor után tehát a kisgyerek már azokat az ételféleségeket is fogyaszthatja a családi asztalról, amelyeket tejjel készülnek: ehet nyugodtan krumplipürét, zöldborsófőzeléket, süteményeket és tejbegrízt.

Fotó: PIXABAY
Elérkezett a kakaózás ideje is, azonban ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk a sima tejet is megigya, először ahhoz szoktassuk hozzá, ha pedig már megkedvelte, akkor kezdjük ízesíteni. Így váltogatva az ízeket örökös tagja lesz az egészséges tejivók táborának. Kedvcsinálónak érdemes bevetni egy izgalmas, színes bögrét, ami mostantól a csemete saját tejivó edénye lesz.
Ajándék a pipitől
Az első születésnap után már egész tojást is fogyaszthat a baba, de ezzel kezdetben ugyanúgy vigyázni kell, mint a tehéntejjel, hiszen nem ritka, hogy allergiás reakciókat okoz.
A tojás nagyon jó B12-vitaminforrás, sok fehérjét és értékes ásványi sókat tartalmaz, de mivel koleszterintartalma magas, mértékkel kerüljön a baba menüjébe. Tápértékét a főzés sem változtatja meg. Nyersen vagy félig nyersen azonban nem adható a gyermeknek, mert szalmonellafertőzést okozhat.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.














