Az ősz szakállú Mikulás ellátogatott az intézményekbe, ahol több száz ajándékokkal teli csomagot hagyott hátra az egész évben jól viselkedő csemetéknek – számolt be róla a megyei lapnak a bátonyterenyei polgármester.
A bátonyi gyerekek örülhetnek – hozzájuk már megérkezett a Mikulás
Bátonyterenyén minden bölcsődés és óvodás apróság szájára szerettek volna mosolyt csalni még ezekben a nehéz időkben is.

Nagy-Majdon József kormánypárti városvezető hozzátette: idén a Mikulás is elővigyázatosabb, így a járványügyi szabályokat figyelembe véve járta a helyszíneket.
A meglepetések sora ezzel nem ért véget, ugyanis a napokban a település vezetőjét a Vadász Csokoládé Kft. vezetősége is felkereste azzal a nemes szándékkal, hogy ötszáz mikuláscsomagot ajánljon fel a városban élő gyermekek részére.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
E nemes gesztusért a polgármester rendkívül hálás a cégnek, s az adományokat minap a város valamennyi iskolájába ki is szállították. E csomagoknak az alsó tagozatos kisdiákok örülhetnek.
A Mikulás bátonyterenyei tevékenységről szóló eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Házhoz is rendelhető a Mikulás a gyerekeknek
A nagy Mikulás rendezvények idén ugyan elmaradnak, de egyes vállalkozásokon keresztül családi házakhoz is rendelhető a „piros puttonyos” december 6-án – derül ki a lapunk által megkérdezettek szavaiból. Mivel sem a köznevelési intézmények, sem pedig az önkormányzatok nem hívhatnak külső személyeket a Mikulás szerepére, sokan magánkezdeményezéseket indítottak a gyermekek felvidítására. Bár a november közepén életbe lépett kormányrendelet szerint általános rendezvénytilalom lép életbe, a családi és magán összejövetelek nem tiltottak, ha azokon legfeljebb tíz fő jelenik meg. A szigorú korlátozásokat betartva igyekeznek a települések és azok önkormányzatai, valamint a programszervezők is megoldani a Mikulás eljövetelét.
– Mivel az iskolákba, óvodákba nem mehet külsős személy, ezért ezek kiesnek nálunk. A családi házak látogatása ugyanakkor nem tiltott, viszont szigorítások vannak, az odarendelt Mikulásnak be kell tartania a távolságot, folyamatosan fertőtlenítik a szakállát, az autóját és a maszkját, a gyerekeket pedig nem engedik az ölébe, hiszen meg kell tartaniuk a két-három métert – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Rékasi Károly színészt is soraiban tudó, Mikulásszervezéssel is foglalkozó Országos Vőfély Szövetség elnöke.














