Eszméletlen verés lett a lányszöktetésből, végül a TEK vitte el a kiskorú rokonait
Rómeó és Júlia modern köntösben.
Rómeó és Júlia modern köntösben.
Nem először támadták meg Bátonyterenyén azt a volt rendőrtisztet. aki biztonságossá tenné városát
Egy testvérpár vette át letartóztatott szüleitől a drogbizniszt, a család ellen eljárás indult.
A javarészt védőmaszkokból álló adományokat március óta több részletben juttatták el, többek között hazánkba.
A városi cégek vezetői fizetésük 70 százalékát kapják, s lesznek, akik nem kapnak tiszteletdíjat.
Vitályos Eszter az átadóünnepségen úgy fogalmazott, egy város vezetői a közösség jövőjének építésén dolgoznak, amikor bölcsődék bővítését és megújítását tervezik.
Bátonyterenyén ismét zombik lepik el a közterületeket. Itt is, ott is habzó szájú, dizájnerdrogtól öntudatlan fiatalok fetrengenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor szerint most kezdődik a tánc.
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
Brüsszel háborúpárti politikája mára teljesen elszakadt a valóságtól, miközben Magyarország továbbra is a béke pártján áll.
A tiltakozás válaszul érkezett Keir Starmer miniszterelnök terveire.
Zelenszkij megint nem tudott viselkedni.
Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján a texasi Austinban,
„Nagyon sajnálom és mindenkitől elnézést kérek, megbántam a cselekedetemet” – írja a Ferencváros kapusa.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fedte fel a titkot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.