A New York-i akadémia tagja is volt Tolna egykori főállatorvosa

Száz éve született dr. Kováts Jenő. A legfontosabb pozíciói ezek voltak: az állatorvos-tudomány kandidátusa, címzetes egyetemi tanár, Tolna megye igazgató-főállatorvosa. Igen gazdag életutat járt be, tartalmas a szellemi hagyatéka. Az ő idejében épült Szekszárdon az állategészségügyi állomás. Alakja felidézését segíti fia, Kováts Balázs – a paksi ESZI alapító igazgatója – és Beregnyei Miklós, paksi helytörténet-kutató.

Zala megyében nőtt fel a későbbi tolnai főállatorvos. Diplomáját a háború végén, a kitelepített egyetemi tanszázadban Németországban kapta meg, amelyet az egész világon elfogadtak, csak Magyarországon nem. Itthon újra kellett államvizsgáznia, ennek elfogadása viszont akkor külföldön ütközött akadályokba. Bár a külföld, a vasfüggönyön túl, jó időre megközelíthetetlen világgá vált a magyar értelmiség számára.

Hihetetlenül kalandos, néha veszélyes élete volt a fiatal állatorvosnak a negyvenes-ötvenes években, de őt nem tudta bedarálni az akkori idők Magyarországa. Nem a sérelmekre, hanem az eredményekre koncentrált.

Titkai egy részét később publikálta, a többit magával vitte oda, ahol már semmi nem titok. (Egy példa: 1956. október 31-én élelmiszersegélyt vitt – többedmagával – a forrongó Budapestre, a Tűzoltó utcai gyermekkórházba. Kockázatos vállalkozás volt.)

Nem a sérelmekre, hanem az eredményekre koncentrált (a kép 2008-ban készült)
Fotó: Beküldött kép/teol.hu

Kiváló nyelvérzékkel rendelkezett, ami hallatlan szorgalommal párosult. A gimnáziumban még latintanárnak készült, kitűnően beszélt németül, jól elboldogult a franciával, egy év alatt megtanult angolul és belevágott a spanyolba is. Életvidám, barátságos, mosolygós, tiszta tekintetű, kiegyensúlyozott, délceg tartású ember volt. Fiatalkorában atletizált, magasugrásban országos díjakat nyert. Fiatalos lendülete kitartott idős korában is. Sokat adott a műveltségre és az udvariasságra, a bárdolatlanságot nem tűrte maga körül.

Paksra 1955-ben költözött feleségével és két fiával. Munkásságának köszönhetően ezen a településen, illetve Tolna megyében oldották meg elsőként a szarvasmarhák TBC-mentesítését, és a tőgygyulladás elleni küzdelemben is úttörő szerepet játszott. Megyei főállatorvossá 1962-ben nevezték ki, s egészen 1981-es nyugdíjazásáig ellátta ezt a feladatot. Szekszárdra 1977-ben költözött.

Többször hívták biztos egzisztenciával, hogy telepedjen le családostul és kutasson az USA-ban, Angliában, Franciaországban vagy Nyugat-Németországban. Mindig nemet mondott, mert magyarnak tekintette magát, akinek itt a helye.

Pedig sokszor belerúgtak, gátolták a munkáját, megkeserítették az életét. Csak azért, mert nem lépett be a kormánypártba. „Sajnos” neki volt világnézete. Egykori hitoktatójától, Mindszenty Józseftől – a későbbi hercegprímástól – hitet és emberséget tanult.

A teljes, eredeti cikk IDE kattintva érhető el.