Szenti Szabolcs elmondta, egy férfi 2010. december 5-én egy nyilvános telefonfülkéből hívta fel a Csongrádi Rendőrkapitányság ügyeletét, azt közölve, hogy felrobbantja a Justh Gyula utcában lévő szórakozóhelyet. A rendőrök átkutatták az épületet, de bombát nem találtak. Az ügyben a rendőrség közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt indított nyomozást, de akkor nem sikerült felkutatni az elkövetőt.
Néhány nappal ezelőtt azonban olyan információk birtokába jutottak a csongrádi nyomozók, amelyek alapján előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves helybéli fiatalembert, aki a kihallgatása során részben beismerő vallomást tett. Mint kiderült, nem engedték be a szórakozóhelyre, ezért bosszúból jelentette be, hogy felrobbantja azt.

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó