Már műtik a két sérültet

Egy férfit súlyos, életveszélyes, egy másikat pedig súlyos állapotban szállítottak a szombathelyi Markusovszky-kórházba.

NT
2012. 02. 23. 19:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szombathelyi kórházba szállított négy sérült közül egy férfi súlyos, életveszélyes, egy másik férfi súlyos állapotban van, egy nő és egy férfi pedig könnyebben sérült meg – mondta az ügyeletes orvos, hozzátéve, hogy a diagnosztikai vizsgálatok jelenleg is folynak.

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos-igazgatója az MTI-nek csütörtök este azt mondta, hogy már műtik a Győrbe szállított két sérültet. Oláh Attila tájékoztatása szerint egy életveszélyes koponyasérülést és többszörös végtagtörést szenvedett nőt, illetve egy combcsonttöréses fiatalembert szállítottak hozzájuk, az utóbbi állapota súlyos, de nem életveszélyes.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban azt közölte az MTI-vel: csütörtök délután frontálisan összeütközött egy kisbusz és egy személyautó a 84-es főúton.

Leibinger Eszter elmondta: a kisbusz Sárvár felől Sopron irányába tartott, amikor a vezetője egy balra ívelő útkanyarulatban letért az útpadkára, majd a szemközti sávba átsodródva ütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint hatan szenvedtek életveszélyes sérüléseket.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének közlése szerint a helyszínelés és a műszaki mentés idejére bevezetett teljes útzárat az esti órákban feloldották.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.