„A polgármester asszony önkéntesei még 2011 márciusában bezárkóztak a volt alpolgármesteri irodába (…) két, arra nem jogosult személy a hivatal informatikai rendszerében kutatott” – írta közleményében a szervezet, ismertetve, hogy az ügyben a jegyző tett feljelentést. A Fidesz közleménye név szerint említi Váczy-Hübschl István sajtófelelőst.
A párt esztergomi szervezete azt írta, hogy „a vádlottak vélhetően törvényt sértve jutottak be az Esztergomi Polgármesteri Hivatal informatikai rendszerébe, hozzáférve akár az esztergomi polgárok adataihoz is”. Miskolczi Ivett, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóreferense az MTI-nek elmondta, a vádemelés alapja a jogosulatlan belépés az informatikai rendszerbe. A cselekménnyel kapcsolatban károkozást a vádirat nem említ – tette hozzá.
Az MTI által az egyik vádlottól megszerzett vádirat megállapítja, hogy két vádlott a harmadik vádlott által biztosított kulccsal bejutott az épületbe, és az általa átadott jelszóval a polgármesteri hivatal „számítástechnikai rendszerébe az annak védelmét szolgáló intézkedés kijátszásával jogosulatlanul beléptek, és azt használták”.
Váczy-Hübschl István, aki társadalmi munkában látja el a sajtófelelősi tisztséget, az MTI kérdésére azt mondta, az ártatlanság vélelme az ítélethozatalig mindenkit megillet, folyamatban lévő ügyben csak egy nyilvános tárgyaláson tisztázódhat a helyzet, ezért márciusban várja a sajtó képviselőit is az első tárgyalásra.

Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”