150 millió forint értékű tokaji ömlött ki

Százezer liter tokaji bora folyt el egy zempléni nagyvállalkozónak, miután betörők garázdálkodtak a pincéjében és nyitva hagyták a csapokat.

BL
2012. 06. 15. 20:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eset a zempléni régióban lévő szlovák Velaty (Velejte) községben, egy ismert helyi nagyvállalkozó, Mikulás Vareha pincéjében történt. A vállalkozó nagy összegű áfacsalás gyanúja miatt tavaly március óta vizsgálati fogságban van. Tulajdonát senki nem őrizte, így a betörők szabadon garázdálkodhattak a pincében. A bor valószínűleg azért ömlött ki, mert miután a betörők megcsapolták a nagy – 33 ezer literes – tartályokat, nem tudták elzárni a csapokat. Becslések szerint mintegy félmillió euró értékű tokaji ömlött ki.

Daniela Bodnárová, a vállalkozó cégeinek ügyvezetője elmondta, hogy a környékbeliek figyeltek föl az erős borszagra. Amikor kimentek a pincébe, már menthetetlen volt a helyzet. Az ügyvezető szerint bár több mint 300 ezer liter bort tárolnak itt, nincs, aki azt őrizze, mivel az alkalmazottakat el kellett bocsátaniuk a tulajdonos letartóztatása miatt felszámolás alatt álló cégből. Hozzátette: a mostani már a második hasonló eset egy éven belül, korábban a csapot lopták el a betörők. Az előző alkalommal „csak” ötezer liter ömlött ki, most viszont hatalmas a kár. A cégnek nem volt biztosítása a borra.

Ismert, Magyarország évek óta küzd Szlovákiával a tokaji név használata miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.