Szenti Szabolcs elmondta: a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség közös járőrei először Tiszasziget külterületén figyeltek fel egy nagyobb csoportra. A járőrök erősítést hívtak, elrejtőztek, majd amikor a csoport a közelükbe ért, lecsaptak rájuk. A rendőröknek sikerült is elfogniuk a 17 határsértőt, az őket segítő embercsempész azonban megpróbált visszaszaladni a határ szerb oldalára. Az egyenruhások a hatvanéves szerbiai férfi után rohantak, aki még akkor sem akarta feladni, amikor utolérték őt az egyenruhások. A járőrök végül megbilincselték és előállították. Ellene őrizetbe vétele mellett embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás – tudatta a szóvivő.
A százados tájékoztatása szerint a zöldhatáron keresztül érkező afgán, szomáliai és koszovói állampolgárok közül négyen nem először próbáltak illegálisan Magyarországra jutni, így velük szemben szintén büntető-, míg társaik ellen idegenrendészeti eljárás indult.
A rendőrök Röszke külterületén pedig nyolc – afgán, illetve bangladesi – határsértőt fogtak el, akik ellen szintén idegenrendészeti eljárás indult.
Afgán, koszovói, szomáliai és bangladesi hatérsértőket fogtak el
Több csoportban összesen huszonöt határsértőt és egy embercsempészt fogtak el Csongrád megye déli részén csütörtökre virradóra a rendőrök.
2012. 06. 21. 10:07
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!