Még a rossz idő előtt átszöknének

Huszonkilenc határsértőt és egy embercsempészt fogtak el csütörtök este és péntek reggel között a rendőrök Csongrád megye déli részén – tudatta a megyei rendőr-főkapitányság.

WA
2012. 09. 07. 13:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A járőrök lakossági bejelentés alapján ellenőriztek egy személygépkocsit az 55-ös úton. Amikor a jármű megállt, négy ember ugrott ki belőle és futásnak eredt. A rendőrök utánuk rohantak, és elfogták a négy afgán állampolgárt, akik közül hárman már sokadjára próbálkoznak a zöldhatáron keresztül Magyarországra jutni. Előállították, majd őrizetbe vették a gépkocsi magyar sofőrjét is, aki ellen embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Késő este a röszkei stabil hőkamera segítségével fedeztek fel egy nagyobb csoportot: tizennyolc illegális migránst – afgán, bangladesi és koszovói állampolgárokat – sikerült elfogni, és köztük is akadtak, akik már korábban is próbálkoztak. Ásotthalom külterületén pedig hat pakisztáni és egy iraki állampolgár lépett magyar területre a zöldhatáron keresztül; előállították őket.

Szeptember első hetében 115 határsértőt fogtak el Csongrád megyében. Az illegális migránsok feltehetően még a rossz idő beköszönte előtt megpróbálnak a schengeni övezetbe jutni, ezért a következő hetekben várhatóan erősödni fog a migrációs nyomás a déli határszakaszon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.