Megúszta felfüggesztettel a halált okozó szabadkai

Jogerősen egy év, végrehajtásában egy évre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtott a Szegedi Városi Bíróság egy 25 éves szabadkai férfit, aki tavaly október 23-án hajnalban egy lány halálával és két másik fiatal életveszélyes sérülésével járó közlekedési balesetet okozott a csongrádi megyeszékhelyen.

BuL
2012. 09. 17. 10:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és a felfüggesztett szabadságvesztés mellett másfél évre eltiltotta a gépjárművezetéstől Magyarország területén, valamint előzetesen mentesítette a büntetett előélethez kapcsolódó joghátrányoktól.

Az ítélet szerint Vedran Kuntic barátaival jött Szegedre szórakozni az egyik diszkóba. A baleset előtt néhány órával egy pohár sört ivott, de hajnalban már nem volt alkoholos befolyásoltság alatt. Négy órakor a szemerkélő esőben indultak haza az általa vezetett személygépkocsival. A szórakozóhely közelében a vádlott úgy hajtott be egy táblával védett kereszteződésbe, hogy nem adta meg az elsőbbséget egy jobbról érkező – utasokat nem szállító – autóbusznak. A buszsofőr már féktávolságon belül vette észre az autót, próbált jobbra kormányozni, de a jármű eleje nekiütközött a személygépkocsinak.

Az autó megpördült és kidöntött egy jelzőlámpát. A balesetben a gépkocsi hátsó ülésén utazó 19 esztendős lány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Szintén a hátsó ülésen ülő barátnője életveszélyesen megsebesült, az anyósülésen utazó fiatal férfi szintén. A vádlott is súlyos sérüléseket szenvedett. A busz egy oszlop kidöntése után egy bevásárlóközpont falának csapódott, sofőrje épségben megúszta az ütközést.

Juhász Zsuzsanna bíró az ítélet indoklásakor kifejtette, a baleset bekövetkeztéért a kizárólagos felelősség a vádlottat terheli.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.