Fedor Rita elmondta: a debreceni J. István októberben Mátészalka belterületén több alkalommal szólított meg fiatal lányokat, akiknek pszichológusként, álnéven mutatkozott be, majd az érintettekkel „rémisztő témájú” beszélgetést kezdeményezett.
A főhadnagy tájékoztatása szerint a férfi középkori kivégzéseknél alkalmazott halálnemek és kínzások végrehajtását ismertette a lányokkal, akikben félelmet keltett. A rendőrségnek eddig három sértettről van tudomása, de nem zárható ki, hogy a szerdán elfogott férfi több lányt is zaklatott.
Még tisztázandó, hogy a gyanúsítottnak mi volt a célja a zaklatással – mondta a szóvivő.