Huszonkilenc bevándorlót fogtak el a határőrök

Bács-Kiskun megyében tíz határsértőt fogtak el határrendészek, míg Hegyeshalomnál húsz másik embert vettek őrizetbe a határőrök szerda este.

MD
2012. 10. 25. 11:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mihályné Bornemisza Eleonóra, az illetékes rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a kelebiai határrendészeti kirendeltség hét algériai állampolgárral szemben kezdeményezett eljárást. A férfiakat az 5501-es számú úton fogták el, miután azok személyazonosságukat és magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. Ők kiutasítást előkészítő őrizetbe kerültek.

A kelebiai határrendészek őrizetbe vettek, majd a kiskunhalasi őrzött szállásra szállítottak egy albán állampolgárt is, akit a stabil hőkamera jelzése alapján igazoltattak. Az ellenőrzés során kiderült, hogy vele szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben.

Hercegszántó térségében ugyancsak szerda este egy felnőtt és egy gyermekkorú szerb állampolgárt fogtak el, a felnőtt férfi ellen korábban beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el két ország is. Ő idegenrendészeti őrizetbe, szintén a kiskunhalasi őrzött szállásra került, míg a vele lévő gyermeket a kunfehértói gyermekotthonban helyezték el.

Másik húsz embert is elfogtak

Hegyeshalomnál tizenkilenc illegális bevándorlót és egy szerb embercsempészt fogtak el az éjjel egy magyar–osztrák közös rendőri akció során – adta hírül a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön. Kálmán Gabriella közölte: egy szerb rendszámú furgonban bukkantak a 18 pakisztáni és egy afgán férfira, akinek se magyarországi, se a schengeni övezetben való tartózkodásra jogosító irata nem volt. A jármű 31 éves szerb sofőrje beismerte: magyar területen, egy benzinkútnál vette fel utasait, akiket Hegyeshalomnál akart illegálisan Ausztriába juttatni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.