Előzetesben marad a hummeres rendőrgázoló

Több okból is alaposan tartani lehet szökésétől, elrejtőzésétől, továbbá attól, hogy befolyásolná a tanúkat.

KZ
2013. 03. 27. 17:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az osztrák férfi ellen hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfi korábban 28 alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, többi között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt.

A végzés indokolása szerint az elkövetett bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára – a férfira akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság –, valamint arra tekintettel, hogy az osztrák állampolgárságú gyanúsítottnak magyarországi kötődése nincs, alaposan tartani lehet szökésétől, elrejtőzésétől. A bűncselekmény jellege, valamint a gyanúsítottnak a tanúkhoz fűződő ismertsége miatt fennáll annak veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén befolyásolásukkal, megfélemlítésükkel meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.