Hat év a feleséggyilkosnak

A feleségét baltával és ököllel ütötte, a nőt védelmező szomszédokat benzinnel locsolta az elkövető.

KZ
2013. 03. 27. 16:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ma 63 éves férfi és felesége egy bálból érkezett haza, amikor szóváltás alakult ki közöttük. A vita veszekedéssé fajult, az asszony baltát ragadott és megsebezte férje kézfejét. A férfi ettől még indulatosabb lett: ököllel és a baltával ütötte a nőt, az asszony segítségére siető szomszédokat pedig leöntötte benzinnel, majd megpróbálta felgyújtani.

Az asszony kórházba került, s bár életét akkor megmentették, két hónappal később belehalt a bántalmazással összefüggésben kialakult vérmérgezésbe.

Az ügyben korábban eljáró Kaposvári Törvényszék a férfit emberölés és testi sértés előkészülete miatt marasztalta el. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként vette figyelembe a sértett viselkedését, a vádlott korát, büntetlen előéletét, továbbá az elmeorvosi szakvéleményt is, amely szerint az alkoholfogyasztás miatt a férfi súlyos fokban korlátozott volt cselekedete következményeinek felismerésében. A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa az elsőfokú döntést megalapozottnak találta, a vádlott büntetését azonban az enyhítő körülmények ellenére is túl enyhének találta, ezért növelte annak időtartamát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.