Sodrófával verte agyon anyját, előzetesbe került

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság a szökés és az elrejtőzés veszélye miatt pénteken az anyját sodrófával agyonverő nőt.

NT
2013. 03. 01. 18:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 35 éves Sz. Évának – akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsít a rendőrség – zavart viselkedése miatt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) kell bevonulnia, egyelőre 30 napra.

A főügyészségi szóvivő tájékoztatása szerint a korábban depresszió miatt kezelés alatt álló, rendszeresen italozó nő és 56 éves anyja meglehetősen zűrös életvitelt folytatott: gyakoriak voltak közöttük az alkoholos befolyásoltsággal összefüggő veszekedések. Szóváltás kezdődött szerda dél körül is, és estére verekedésbe torkollott. A nő rugdosta, majd sodrófával ütlegelte az anyját, aki a fejsérüléseibe halt bele – mondta Kállai Gábor.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján azt közölte: emberölés gyanúja miatt folytat büntetőeljárást Sz. Éva 35 éves abonyi lakos ellen. Az előzményekről azt írták: Abony egyik családi házában csütörtök reggel egy 56 éves nő holttestét találták meg a mentőszolgálat munkatársai. A helyszíni szemle és az előzetes orvos szakértői vélemény megállapította, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett.

A nyomozók előállították és gyanúsítottként kihallgatták az áldozat lányát, aki elmondta, előző este veszekedtek, és bántalmazta az anyját. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.