Megkezdődött a per: homoszexualitása miatt gyilkolták meg

Megkezdődött hétfőn annak az egerlövői férfinak a büntetőpere, aki tavaly Debrecenben homoszexualitása miatt gyilkolt meg egy embert.

LM
2013. 04. 29. 18:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tatár Tímea ismertette: a 25 éves Sz. Norbertet előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják. A vádlott hétfőn nem tett vallomást, a nyomozás alatt tett vallomását tartotta fenn. A vádirat szerint az egerlövői Sz. Norbert 2012 augusztusában találkozót beszélt meg a sértettel, egy közeli kistelepülés gyógyszerészével, akit aztán egy debreceni lakáson halálra késelt. A férfi – aki azt mondta, hogy gyűlölte a homoszexuálisokat – már korábban elhatározta, hogy melegek életére tör. A vádlott hirdetés alapján vette fel a kapcsolatot későbbi áldozatával, és 2012. augusztus 25-ére beszélt meg találkozót vele az ő debreceni lakásába.

Az ügyészség szerint a férfi részletesen eltervezte a gyilkosságot: váltóruhát vitt magával, a zsebébe pedig bicskát tett. Későbbi áldozata Egerlövőn vette fel a kocsijába, és együtt indultak el Debrecenbe. Sz. Norbert a lakásban rátámadt a sértettre, a nyakánál többször megszúrta, majd földre rántotta, és a mellkasán meg a hátán is megszúrta. Az áldozat véres ruháit egy közeli hulladékgyűjtőbe dobta, majd elterelő SMS-t küldött a telefonjára, amelyben lemondta a találkozót.

A sértett asszisztense két nappal később vette fel a kapcsolatot az áldozat fiával, mondván, napok óta nem hallott a főnökéről. A fiú a debreceni lakásban rátalált halott édesapjára.

Az orvos szakértő később megállapította, hogy az egyik szúrás a nyaki főverőeret érte, és a férfi néhány percen belül elvérzett.

A vádlott további négy homoszexuálissal is felvette a kapcsolatot, de velük az SMS-nél nem ment tovább.
Sz. Norbertet a rendőrség a holttest megtalálása után két nappal elfogta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.