Brutális rongálás a temetőben

Tizennyolc sírról ledöntötték a márványtáblát ismeretlenek a sárszentlőrinci temetőben, egyet összetörtek.

BL
2013. 10. 22. 20:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tolna megyei község evangélikus lelkipásztora beszámolt arról, hogy a temető régi, ritkán látogatott részén dúlták fel az elkövetők a sírhelyeket. Ide a település lakói az 1900-as évek elején temetkeztek. Hozzátette, etnikai, faji okok nem állhatnak a háttérben. Szólt arról is, egy helybéli a temető gondnokának jelezte, hogy a hozzátartozója sírjáról valaki ledöntötte a táblát. Amikor kimentek, megdöbbenve tapasztalták, hogy 18-19 sírral ugyanez történt.

Karl Jánosné Csepregi Erzsébet elmondta: a múlt század eleji szokás szerint ezek magasra törő, többségében márványkövek. Ezeket döntötték, fektették le, egy sírhelynél a követ apróra törték, a névtáblát is, és a sírhely körül épített téglakerítést is feldúlták – tette hozzá.

Kitért arra, hogy a temetőnek ezt a részét az elmúlt hónapokban egy hazatelepült fiatalember rendbe hozta, hozatta. „Elkeserítő, szomorú látni, hogy valakinek sok energiával, erőfeszítéssel, az ősök iránt érzett tiszteletből végzett munkáját valaki vandál módon tönkreteszi” – mondta a lelkész.

Tekintettel a közelgő halottak napjára, a helyi polgárőrség kezdeményezésére a helyben élő civil emberek, vállalkozók összefogásával napokon belül megkezdik a károk felszámolását, a sírok rendbe hozatalát.

Steinbach Zsolt, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy az ügyben rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Paksi Rendőrkapitányság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.