A tájékoztatás szerint a RailJet szerelvényen háromszázan utaztak, értük várhatóan mentesítő vonatot küld a vasúttársaság. A közlekedés jelenleg áll a Budapest-Győr-Hegyeshalom-vasútvonalon, késésekre kell számítani.
A Mávinform közleménye szerint Győr és Öttevény között történt a baleset 20 óra 20 perckor. Közölték, a személygépkocsi a jól működő fény- és félsorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre.
A mozdonyvezető megpróbálta a vonatot vészfékezéssel megállítani, hogy elkerülje az ütközést, de nem sikerült, a gépkocsit a vonat maga alá gyűrte. Az ütközés következtében a gépkocsi is és a mozdony is kigyulladt.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint egy kilométeren át tolta maga előtt a személyautót a RailJet. A jármű vezetője műszakik okok miatt vesztegelt a síneken, és még időben kiszállt autójából - közölte Kálmán Gabriella. Az autó vezetője a rendőrség ügyeletét értesítette, hogy defektet kapott, ezért nem tudott a vasúti sínekről tovább hajtani.
A Mávinformnak egyelőre nincs információja arról, hogy a vonat utasai közül bárki megsérült volna. A tűz oltását a győri tűzoltók végzik – közölte Albert-Dobos Viktóra, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság szóvivője. Hozzátette, hogy közveszély okozásáért az igazgatóság az autó vezetője ellen feljelentést tett.
A Máv információs térképén az áll, hogy a 466-os számú Wiener Walzer szenvedett balesetet. Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: Győrben szerelvényt állítanak össze, hogy a RailJet utasait a városba, onnan pedig Budapestre szállítsák. Jelenleg a vonatok egyik vágányon sem tudnak közlekedni. A Wiener Walzer nemzetközi vonat kerülő útirányon közlekedett a baleset miatt. A menetrend szerinti közlekedés a csak kedd hajnalra állhat helyre a Mávinform sajtóügyelete szerint.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!