Szén-monoxid – időben kiszaladtak a budai társasházból

Három ember került kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt csütörtökön Budapesten.

2013. 12. 26. 15:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kisdi Máté tájékoztatása szerint a tűzoltókat a 12. kerületi Tündérkert lépcső egyik társasházához riasztották, ahol egy lakásban megszólalt a szén-monoxid-érzékelő, ennek köszönhetően az ott tartózkodó nőnek és két gyermekének sikerült még időben kimenekülnie.

A tűzoltók az egyik helyiségben magas szén-monoxid-koncentrációt mértek, ezért a hatlakásos társasház összes lakásából kikísérték az otthon lévőket az épület átvizsgálásának idejére. Tizenegy embernek kellett ideiglenesen elhagynia lakását – közölte a szóvivő.

Az orvos a két gyermek és az édesanya vérében szén-monoxidot mutatott ki, ezért a mentők megfigyelésre kórházba vitték őket. A lakásban egy gázcirkó üzemel, ennek működését a katasztrófavédelem és a gázművek vizsgálja – mondta Kisdi Máté.

A szóvivő tájékoztatása szerint december 20-a óta hét olyan esethez riasztották a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, ahol a helyiségekben mérni lehetett szén-monoxid-koncentrációt. Tizenöt embert kellett kórházba vinni, legutóbb egy 1. kerületi óvodából nyolc gyermeket.

Kisdi Máté felhívta a figyelmet, hogy a tüzelő-fűtő berendezéseket és a kéményeket rendszeresen ellenőriztetni kell szakemberrel. A kereskedelmi forgalomban kapható szén-monoxid-érzékelők jelzik a légtérbe került szén-monoxid veszélyes mennyiségű jelenlétét, ezért felszerelésükkel növelhető az otthonok biztonsága – hangsúlyozta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.