Hat és nyolc év a hajléktalan gyilkosainak

Első fokon, nem jogerősen hat és nyolc évre ítélték a pilisszentiváni hajléktalan megölésével vádolt fiatalokat.

SZN
2014. 02. 13. 19:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult per első- és másodrendű, a bűncselekmény elkövetésekor még csak tizenhét éves vádlottjának, I. Gergelynek és S. Balázsnak hat-hat évet kell fiatalkorúak börtönében letöltenie, a másik két vádlott, B. Dániel György és B. Szabolcs Kristóf nyolc-nyolc év börtönt kapott.

A vád szerint a négy fiatal időnként a Pilisszentiván külterületén lévő temető közelében, az erdőben találkozott, beszélgettek, szalonnát sütöttek, italoztak. 2012. augusztus 24-én hajnalban is italozás után tartottak hazafelé, amikor elhatározták, hogy útba ejtik az elhagyatott trafóházban lakó hajléktalant.

A 61 éves, gyenge fizikumú férfit már ismerték, korábban többször odaadták neki megmaradt ételüket, italukat. Ezúttal azonban a matracon alvó sértettet felváltva ütni-verni kezdték. A hajléktalannak sikerült ugyan kimenekülnie az erdőbe, de utolérték, rugdosták, kézzel, elemlámpával, valamint bottal is bántalmazták. A végül magára hagyott hajléktalan a 15-20 percen keresztül tartó bántalmazás eredményeként 75 sérülést (egyebek mellett bordatöréseket, lapockacsonttörést és tüdősérüléseket) szenvedett el. Halála a kiterjedt bevérzések, a jobb oldali légmell és a jobb tüdő zúzódásai következtében, traumás sokk miatt állt be.

A harmad- és negyedrendű vádlott még aznap délelőtt visszament megnézni, hogy mi történt a sértettel, de a helyszínen már csak a holttestét találta meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.