30 ezer doboz cigarettával borult fel a mikrobusz

Felborult egy rendőrök elől menekülő, csempészett cigarettát szállító mikrobusz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

NT
2014. 08. 26. 20:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fülöp Gergely elmondta, hogy a határrendészek hétfő éjjel akarták ellenőrizni a határ felől érkező, magyar rendszámú mikrobuszt Tisztaberek községben, de annak vezetője továbbhajtott. A járművel a sofőr Gacsály és Kisnamény között a közútról letérve próbált elmenekülni, de a sötétben egy mezőgazdasági tárcsának ütközve a mikrobusz az oldalára borult.

Az őrnagy hozzátette: a mikrobuszban csaknem 30 ezer doboz, mintegy 24 millió forint értékű csempészett cigaretta volt. A jármű vezetőjéhez a rendőrök mentőt hívtak, majd a sofőrt a kórházi kivizsgálása után előállították a csengeri határrendészeti kirendeltségre. Az ügyben az eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatja le a sofőr ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.