180 milliót nyertek a hamis számlákkal

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt négy vádlottat összesen több mint 12 év börtönre ítélt nem jogerősen a Kaposvári Törvényszék.

2015. 02. 27. 15:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vadócz Attila tájékoztatása szerint a vádlottak egy berzencei vállalkozás nevében 2012-ben munkahelyteremtő beruházásra benyújtott pályázaton 180 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el a Nemzetgazdasági Minisztériumtól faipari gépek vásárlására, valamint 79 dolgozó ez év január közepéig tartó folyamatos foglalkoztatására.

A vádlottak a pályázatban vállaltak teljesítésének igazolásaként hamis árajánlatot, megrendelőlapot, adásvételi szerződéseket és számlákat készítettek, nyújtottak be. A bíróság az elsőrendű vádlottat három év tíz hónap, a másodrendűt két év nyolc hónap, a harmadrendűt négy év három hónap, a negyedrendűt – három évre felfüggesztve – másfél év börtönre ítélte.

A határozat ellen a vádhatóság képviselője súlyosbításért, a védők és védenceik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek. Az ügyben a Pécsi Ítélőtábla hoz jogerős ítéletet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.