Lezárták a nyomozást a forráskúti gyilkosság ügyében

A rendőrség vádemelést javasol a gyanúsított ellen.

MA
2015. 04. 15. 10:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szenti Szabolcs elmondta: a rendőrség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, szexuális erőszak és súlyos testi sértés bűntettével gyanúsítja.

A 22 éves forráskúti nő eltűnését tavaly november 21-én jelentették be. A nyomozók átvizsgálták a nő gyermekkori ismerősének forráskúti ingatlanát is, ahol megtalálták az áldozat mobiltelefonját és kerékpárját, majd a melléképületben elrejtve a holttestét is – emlékeztetett az őrnagy.

A rendőrök kikérdezték az ingatlanban lakó B. Lászlót, aki ellentmondásokba keveredett, majd beismerte a bűncselekmény elkövetését, de tettére érdemi magyarázatot nem tudott adni – tudatta a szóvivő.

A nyomozás azt állapította meg, hogy az akkor 21 éves gyanúsított 2014. november 21-én reggel áthívta magához a sértettet. A nőt megerőszakolta, bántalmazta és fojtogatta. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a férfi több órán át kínozta a nőt. Az áldozat halála kalapáccsal okozott sérülések miatt következett be.

A Csongrád megyei nyomozók gyanúja szerint B. László 2014. május 23-án Szegeden lefejelte akkori barátnőjét is, akinek az orrcsontja tört el – közölte Szenti Szabolcs.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.