Vádat emeltek a trafikos lány gyilkosa ellen

Az orvosszakértői vizsgálat szerint 14 késszúrással ölte meg a fiatal lányt.

MTI
2015. 10. 05. 9:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben a főügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta – írták.

A közlemény szerint a vádlott elhatározta, hogy elköltözik a szüleitől és az ehhez szükséges pénzt bűncselekmény elkövetésével – egy dohánybolt kirablásával – szerzi meg. Azért döntött így, mert a kirakat lefóliázása miatt oda nem lehet belátni, a zárás körüli időpontot pedig azért választotta, mert azt remélte, hogy akkor nagyobb összegű bevételhez jut.

A 20 éves sántosi fiatalember részletesen megtervezte a rablást, váltóruhát és egy 16,5 centiméter pengehosszúságú kést vitt magával, azzal a szándékkal, hogy akár használni is fogja.

Április 22-én a Fő utcai dohányboltba nem sokkal zárás előtt lépett be, az arcát egy sállal eltakarva és késsel fenyegetőzve a pénz átadására kényszerítette az ott dolgozó kaposvári alkalmazottat, egy 20 éves lányt. Miután megkapta a bevételt – 23 400 forintot –, előbb rá akarta zárni az ajtót az eladóra, de attól tartva, hogy az értesíti a rendőröket, meggondolta magát és több, az orvosszakértői vizsgálat szerint 14 késszúrással megsebesítette a fiatal lányt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A rendőrök a térfigyelő kamerák és a lakosság segítségével másnap kora délután elfogták B. Pétert, aki beismerő vallomást tett. A Kaposvári Törvényszék április 25-én elrendelte az emberöléssel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.